„Miskolci Szalon-Czukor” elnevezéssel bensőséges adventi ünnepségsorozatot szervez az idén 10 éves Miskolci Nemzetközi Operafesztivál. A kellemesen nosztalgikus hangulatú rendezvény megannyi színes programmal és érdekességgel, színvonalas kulturális eseményekkel várja a miskolciakat az első adventi gyertya meggyújtásának napjától, november 28-ától az új év köszöntéséig a belvárosba.

Néhány ajánlat a programból:

– A város karácsonyfája – kézműves díszekkel, újfajta fényekkel
– Ünnepélyes gyertyagyújtás az adventi vasárnapokon az adventi koszorún, harang és fanfár köszöntő
– Ünnepi gálakoncert december 11-én a Miskolci Nemzeti Színházban
– Rönkszínházi előadások a Szent István / Városház téren minden nap: bábszínházi programok, zenés gyerekműsorok, Mikulás Posta, hagyományőrző műsorok, csillagszórós közös éneklés
– Ökumenikus istentisztelet zenés áhítattal az avasi templomban, karácsonyi koncertek a városi templomokban
– Forró Italok Fesztiválja, téli italok és ételek a Herman Ottó Múzeum papszeri épületében; Manó Manufaktúra, gyermek játszóház
– Szaloncukros látványosságok, tűzzsonglőrök
– Lovas hagyományőrzők, báránysimogató, szabadtéri melegedő
– Mesterség bemutatókat tartó kézművesek, kézműves ajándékárusok, édesség árusok olyan kínálattal, amelyhez a városban csak itt lehet hozzájutni
– Mézeskalács-ház, betlehemes látványosság
– Gasztronómiai érdekességek, forralt boros bemutató, borkóstolók
– Filmvetítések a Művészetek Háza Béke-termében
– Egy igazi szilveszter éjszaka, sok miskolci együttessel, kizárólag élő zenével és tűzijátékkal
– Év végi hálaadás, Te Deum a Búza téri görög katolikus templomban