Ha az Északhírnökben, az utóbbi hónapokban a Miskolc Holding Zrt-ről nyilatkoztunk, egyre ritkábban felejtettük el a Mester nyomán, mintegy állandósult jelzőként megemlíteni nevezett gazdasági társaságnak mutatkozó képződményről, hogy szerintünk az bele van ágyazva „egy posztkommunista érdek-, érzelem-, és reflexhálózat fingszagú baldachinos ágyába.”

Vegyünk egy példát. ( De ne a projektkoordinátorok, projekt és innováció menedzserek bűzös világából.)Hanem vessük pillantásunkat az egyenes beszédű, tekintetüket az örök emberire és a hibátlan ikes-igeragozásra függesztő kommunikációs tanácsadók sikeres miskolci hétköznapjaira. Rögtön itt van ez az Eurocom Kommunikációs Kft. Vagy mi.

Ez a társaság, gondolom megkérdőjelezhetetlen szakmai érvek iszonytató sokaságával, 2006. augusztus elején meggyőzte a Holding elképesztő felkészültségű   vezetőit, hogy se nem kevesebb, de nem is több mint havi 300 ezer forint plusz áfáért nekik kell ellátni a cég „kiemelt kommunikációs feladatait.” És így ment ez, határozott időre szóló szerződés alapján a következő esztendőben is, egészen 2007. december 31-ig. 2008-ban, gondolom bravúros kommunikációs-szakmai érvek garmadájának a prezentálása okán, a Holding első embere leginkább szakmai lelkiismeretének rezonálására figyelve, megtoldotta a havi 300 ezer forintot meg az áfát plusz bruttó 25 ezer forinttal. Sem egy forinttal többel, de igaz, nem is kevesebbel: ez az új pénz lett a hónapi „kőcségekre” azután elszámolva. Ám Miskolc, 2008-ban iszonyú szarban lehetett kommunikációs szempontból. Ezt onnét gondolom, hogy ez az Eurocom nevű izé 2008. május 19 és 2009 március idusa között már a „Miskolci Ipari Park  nyilvánosság biztosításával kapcsolatos szolgáltatások nyújtásáért”- így fogalmaznak a Holding-nál ha nem kapnak kommunikációs tanácsot – kötötte az újabb szerződést. 7 millió 500 ezer forint plusz áfáért.

2009-ben azután váltottak, mert eurocoméknál mindig a miskolci élet ütőerén tartották dolgos kezeiket. Így, ebben az évben nem a kiemelt kommunikációs feladatokért kapták a 300 ezer plusz áfát, meg a bruttó havi 25 ezret, – kapaszkodjanak meg, ilyen színes a mi megyeszékhelyünk üzleti-kommunikációs élete –  hanem azért, hogy az Eurocom munkatársai a Holding és a tagvállalatok”tájékoztató anyagainak a Művészetek Házában és a jegypénztárakban való elhelyezését” végrehajtsák. Az ember esze megáll.

2010-ben azután, egész évre szólóan, helyreállt a rend a kommunikációs varázslat tekintetében és maradt a havi lecsó 300 meg az áfa, plusz a havi bruttó 25 a „kőcségekre”, a „kiemelt kommunikációs feladatokért” cserébe. Tisztelt városi olvasóközönség! Előadni kívánom még, hogy az Eurocom Kommunikációs Kft, a Holding egyik tagvállalatának, a MIK Zrt-nek is adott kommunikációs tanácsokat.

Három esztendőn át, havonta 250 ezer forint, plusz áfáért. Bizonyára tudják önök, hogy a Holding egyik tagvállalatának az a neve, hogy Miskolci Kommunikációs Kft. Több tucatnyi szakember dolgozik ott, évente több százmillió forint közpénzt – is – felhasználva. És végül kis hab a miskolci kommunikációs tortán. Idézet egy szerződés címéből: „a Miskolc Holding Zrt 2009. december 15-től kiemelt link-logót helyez el a kocsonyafesztivál internetes oldalán, 2 000 000 forint plusz áfa értékben.” Mindezzel az időszerűség egyáltalán nem talmi parancsának szeretnénk megfelelni: ebben a városban még soha, senki, a nyilvánosság előtt nem merte, nem akarta, nem tudta kimondani, hogy ennek a sztorinak sok-sok esztendeje Rózsa Edit a főszereplője, az Eurocom Kommunikációs Kft társtulajdonosa, a miskolci Kocsonyafesztivál „anyja”, a nemrég megbukott miskolci szocialisták alpolgármesterének közeli hozzátartozója.

Balázsi Tibor