Az itthon jogerősen hét év fegyházra ítélt birkózót tavaly karácsonykor fogták el egy andorrai szállodában . Farkas az ítélet kihirdetése után szökésben volt, előbb azt gondolták, Thaiföldön bujkál, aztán kiderült , Valenciába ment. Farkas marihuána termesztéséért kapta büntetését testvérével együtt.

A Parlament tavaly decemberben miatta fogadta el az olimpiai érmeseknek járó életjáradék szigorítását , így Farkas sem juthat hozzá 200 ezres havi járandóságához, és még körülbelül húsz évnek kell eltelnie a mentesülésig.

Barátai, korábbi sporttársai ezért úgy gondolták, segítenek rajta, és egy belvárosi tetováló szalon egyik igazgatói székét adják neki – írja a Blikk. [3] Kis Richárd, az ötlet gazdája a hétvégén egy csepeli felvonuláson jelenti be mindezt. Azt nem tudni, Farkas mekkora összeggel száll be a Régiposta utcai cégbe.
hirdetés

Szabadulásakor – körülbelül négy év múlva – így akár többmilliós összeg is várhatja, amiből talpra állhat.

A korábbi klasszis ügyvédje annyit mondott a Blikknek, védence a közügyektől el van tiltva, de a törvény nem tiltja a vállalkozás szabadságát.