Az Autós Nagykoalíció tagja, a Forensis Autóklub a napokban hivatalosan is bejelentette megalakulását. Markót Imre, a klub ügyvezetője elmondta, szeptemberben indították el a honlapjukat és már több mint 30 ezer tagot számlának. December 31-ig 70, míg 2011. év végéig 200 ezer autóst várnak a klubba. Jelenleg hazánkban több mint 3 millió gépjárművet tartanak nyilván.

Markót elmondta, számításaik szerint egy magyar háztartásban havonta átlagosan 13 ezer kilométert vezetnek és a gépkocsi átlagos fenntartási költsége elérheti az 50 ezer forintot.

A klubkártya díjtalanul kiváltható és éves tagdíj sincsen – említette az ügyvezető. Négyszáznál is több szervizzel, a legnagyobb gumis cégekkel, benzinkút hálózatokkal állnak kapcsolatban és a piacvezető assistance cég is csatlakozott a klubhoz. A kártya kedvezményeket nyújt a klubtagoknak a szervizekben, gumisoknál, a tankolásnál, illetve ha akár Magyarországon, akár külföldön balesetet szenvednek, vagy „csak” meghibásodik az autó.

A Népszava kérdésére a szakember kifejtette, a klub szolgáltatásaihoz azért éri meg árengedmény adásával is csatlakozni a cégeknek, mert a válság miatt erősen visszaesett forgalmuat a Forensis klubtagok révén növelhetik. A szervizek, egyéb cégek pedig a marketingre szánt összegből engedhetnek át a klubtagoknak kedvezmény formájában egy bizonyos százalékot.
A klub kizárólag auditált szervizekkel áll kapcsolatban, vagyis eredeti gyári alkatrészekkel dolgoznak és számlát adnak. Ezzel a Forensis ügyvezetője szerint erősítik a fekete gazdaság elleni harcot, javítják a közutak biztonságát, hiszen a bizonytalan eredetű, esetleg gyengébb minőségű utángyártott alkatrészek sok balesetnél játszanak szerepet.

Bihari Tamás / Népszava