Megállapodtak a szakszervezetek és a munkaadó képviselői a Rail Cargo Hungária Zrt.-nél – közölték a tárgyalófelek. Így a VDSZSZ Szolidaritás által kilátásba helyezett sztrájk elmarad
A társaság októberben jelentette be, hogy 460-nal kívánja csökkenteni a cégnél a létszámot jövőre a jelenlegi 3.028 főről.
A három reprezentatív szakszervezet és a munkáltató közös nyilatkozata szerint rögzítették a létszámcsökkentés enyhítését célzó eszközök körét, így egyebek mellett lehetőség nyílik – amennyiben a jogszabályi környezet is lehetővé teszi – a korengedményes nyugdíjazásra, a Cargo Évek Program működtetésére és egyéb, a munkavállalók munkaerőpiacon maradását elősegítő programokra, intézkedésekre. A munkáltató vállalta, hogy a 2009. október 6-án bejelentett 200 fős csoportos létszámleépítésen az idén megvalósított minden további létszámcsökkentéssel mérsékli a 2011-re elvárt csökkenés mértékét.
A Rail Cargo Hungaria a megállapodást követően visszavonja az október 12-én bejelentett csoportos létszámcsökkentési szándékát, amiről a Regionális Munkaügyi Központokat november 12-én értesíti. A VDSZSZ Szolidaritás illetve a Vasutasok Szakszervezete ezzel lezártnak tekinti a korábban kezdeményezett kollektív munkaügyi vitát, így elhárult a sztrájk veszélye is.
