Nem vagyok egy színházi habitué. És nekem a színház nem az igazgatót, meg a rendezőt, hanem a színészt jelenti: sohasem felejtem el Igó Évát , a miskolci Luluban.
Ellenben nagy pénzekben
fogadnék arra, hogy ennek a mondatnak a gazdáját hirtelenjében senki sem ismerné fel per pillanat 2010-ben, szintén itt, Miskolcon: „a politika nem tudta átlépni a saját árnyékát, maga alá gyűrve ezzel a színházi szakmát.”
Nos, ő, a mondat mérnöke nem más, mint Halasi direktor a miskolci színház jelenlegi vezetője. És ezzel a kijelentéssel szinte napra pontosan egy esztendeje, nevezett úr lemondott a Vidéki Színházak Igazgatói Egyesületének elnöki pozíciójáról. Indoklásában hangsúlyozta, hogy a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház új igazgatóját, Besenczi
Árpádot úgy merészelték megválasztani, hogy sem a szakmai bíráló bizottság, sem a színház társulatának véleményét nem vették figyelembe. Magyarán szerinte már megint a piszkos pártpolitika döntött a tiszta citoyen érzület, a költői alkat hosszas megfontolása helyett.
Na, most Halasi Imre 1994 és 1998 között, a magyar nép bölcs megfontolása és döntése okán, megyei listáról megválasztott MSZP országgyűlési képviselő lett. A szocialisták Kulturális munkacsoportjának és a parlament Kulturális Bizottságának tagjaként viszont egyszer csak négy esztendős mandátumának delején, egészen pontosan 1997. február elsején, tudják mivé is transzformálódott?
Az Operett Színház igazgatójává.
Budapesten, a Magyar Köztársaságban. És nem Kirgizisztánban. (Már ha van ott operett színház.)
Görömbölyi Lászlónak van egy kitűnő írása az ÚJ holnap 2002 őszi számában. Ebben a szerző leírja, hogy az akkori miskolci színi direktor, HÁJ, azaz Hegyi Árpád Jutocsa, az éppen aktuálissá váló igazgató választás eredményeképpen a 183 érvényes társulati szavazatból, kevesebb, mint tíz százalékot szerzett meg… Ellenben a miskolci társulat, több mint 60 százalékos bizalmáról biztosította az egyik pályázót, Kiss Lászlót. Az éppen ennek az évnek az őszén leváltott helyi önkormányzat csak ideiglenes megbízást adott fent nevezett úrnak, a miskolci színi társulat hangsúlyos bizalmi emberének.
2003 tavaszán azután képzeljék el mi történt!
Az új, elsöprő többséggel rendelkező miskolci szocialista városházi többség megválasztotta az egykori szocialista országgyűlési képviselőt, Halasi Imrét miskolci
színi direktornak.
A 2009-ben Zalaegerszegen Halasi által eltiportnak tartott társulati akarat, 2003-ban bizony Miskolcon sem működött. Hiszen az egykori szocialista Zala megyei országgyűlési képviselőt ennek az évnek az áprilisában a már szocialista többségű miskolci önkormányzat választotta meg a színház igazgatójává, a társulati többséget birtokló Kiss ellenében.
Mindezek látszólag régi ügyek. Néhány nappal ezelőtt azonban, itt az Északhírnökben Mr Chip kitűnő blogjában éppen ezekre a régi ügyekre is visszavezethető, egészen elképesztő mai szembenállásokról tudósított, nem mindennapi visszhangot keltve.
Száguldó riporterünk Lezli, azután a miskolci Bíróság folyosóján összefutott itteni színészekkel, meg magával az Igazgató úrral is.
Állítólag rágalmazási ügy van kibontakozóban.
Hiába, a kör itt is bezárul.