2010-es banki feketelista

A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája a banki hitelezés és a végrehajtási gyakorlat tanulmányozását követően közzétette azon bankok listáját, melyek gyakorlata a kormány által hozott intézkedések ellenére jelentős eltéréseket mutatnak az etikai kódexhez képest

.

Némileg átrendeződött a banki feketelista összetétele a 2010 augusztusában kiadotthoz képest.

A többi banknál valamelyest javulás következett be, a végrehajtó cégek közül a Credithouse került az első helyre, második a Butár Kft., és harmadik a Silvercredit.

Általános problémának tekinthető szinte minden pénzintézetben, hogy nem tartják be az 1996. évi CXII. törvény 215.§, valamint a 215.b§ előírásait, ami az ügyfelek panaszaival foglalkozik. Általánosan elterjedt gyakorlat, hogy ezt a kérdést a pénzintézetek nagyvonalúan kezelik. A belső adminisztrációs rendszer ebben a tekintetben rendkívül hiányos. A beérkezett panaszok elvesznek, nem találkoznak össze az ügyintézővel, vagy egyszerűen nem is törődnek vele. Az ügyintézés rendkívül vontatott.

Van olyan bank, ahol több mint egy évig ültek egy egyszerűnek tűnő panasz kivizsgálásán, amelyet gyakorlatilag pár perc alatt tisztázni lehetett volna. A késlekedés az ügyfelek számára komoly pénzügyi és joghátrányt teremthet, erre a PSZÁF-nek mindenképpen fel kell figyelnie. A Raiffeisen első helyének megtartásához ez a körülmény jelentősen hozzájárult. A többi pénzintézetnél elsősorban az etikai kódex kijátszása miatt neheztelnek az érdekvédők. A bajba jutott adósok részére teljesíthetetlen feltételeket szabnak. Kevés esetben történik egyedi elbírálás. Igazából az előző listához képest a bankok válságkezelési gyakorlatában szinte semmi nem változott.

A válságkezelési egyeztetési folyamatban a bankok kiütéssel nyertek. Szinte mindenben az ő akaratuk győzött. A 7+1 pontból az egyetlen jelentős pont, amely a késedelmi kamatok mértékét szabályozza csak az ezután bajba került ügyfelek részére jelenthet részmegoldást. A most bajban levő adósok helyzete semmit sem változott. Náluk ezek az intézkedések szinte semmilyen szerepet nem játszanak. A kormányzat választhatott a bankadó beszedése, valamint a bankok késedelmi kamataiból adódó extra profit engedélyezése között. A kormány a bankadót választotta. Ezzel az intézkedéssel a 7+1-es javaslat gyakorlatilag a tiszta lappal indulás pontjának sorsára jutott, a korbácsot szögre akasztották, a kezdeti ijedség után, a bankokat gyakorlatilag semmi nem korlátozza.

A fent szereplő 3 behajtó cég etikai normái a behajtási gyakorlatukat figyelembe véve erősen megkérdőjelezhető.

penzcentrum.hu