Vasárnap este 18 órakor valaki a hivatalos nyitvatartási idő végén lelakatolta a nyíregyházi északi temető Korányi Frigyes utcai kapuját. A megemlékezők közül több százan rekedtek a kapun belül

. Előbb csak gyűlt a tömeg, aztán az idegesebb lett a hangulat, az ügyesebbek átmásztak a kerítésen.

Az erre képtelen idősek és gyermekek nem estek pánikba, mert a kapun kívül ott voltak a rendőrök, akik egész nap terelték a forgalmat a biztonságos közlekedés érdekében. Telefonok ide-oda, majd az intézkedő parancsnok Ferenc Róbert őrnagy úgy döntött, az emberek biztonsága többet ér mint egy lánc, hozatott egy erővágót. Szirénázó rendőrkocsi hozta az erővágót, majd Ferenc őrnagy Tóth Attilával együtt az emberek tapsa közben levágta a láncot. Egy virágárus hangja reszketett a méregtől, pedig ő nem bent rekedt, hanem kívülről látta a bajt. Elmondása szerint amikor a biztonsági őr felhívta a temető igazgatóját, állítólag ő azt mondta: nem érdekli az eset-írja a boon.hu