Miskolc nem ad engedélyt a CBA-nak?

A miskolci önkormányzat még nem döntött, hogy a felsőzsolcaiak fellebbezése után másodfokon kiadják-e az építési engedélyt a CBA logisztikai központjának felépítésére. Meg nem erősített információk szerint erre nem fog sor kerülni, mert a kormányzati megnyilatkozások után ez több mint kínos lenne. Ebben bízik Milánkovich Ernő, a felsőzsolcai önkormányzat korábbi képviselője is, aki elsőként tett büntető feljelentést a pusztító árvíz esetleges felelőseinek előkerítése érdekében. Az ex-képviselő szerint nincs mozgás azon a területen, ahol korábban a CBA építkezés előzetes földmunkái folytak. Sőt, ő úgy látja, hogy a terepet visszaállították az eredeti állapotába.
Az árvíz idején megsemmisült házak állami támogatásának feltétele az volt, hogy a lakhatási engedélyeket az önkormányzat október 31-ig kiadja. A házakat szinte éjjel-nappal építik az önkormányzattal szerződést kötő vállalkozók. Az igyekezet érthető, mert ha nem sikerül tartani a határidőket, akkor kötbért kell fizetniük. Az egyik károsult, Kovács Imre az eszakhirnok.hu-nak elmondta, jól döntött a család, hogy könnyű szerkezetes házat választottak, mert a vállalkozó tudja tartani a határidőt. (Ezzel kapcsolatban nagy cirkusz volt, hogy lehet-e könnyű szerkezetes házra támogatást adni, mi is írtunk róla.) Kovács szerint a 13 könnyű szerkezetes ház mind kész lesz, a téglásoknál lehetnek csúszások. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy az ilyen házakban, mivel száraz technológiával készültek, azonnal lehet majd lakni, míg egy hagyományos ház akár évekig szárad.