Török Zsolt, az MSZP szóvivője a nagykörúton a Margit híd felé haladó éjszakai járatra szállt fel a Blaha Lujza téren.

A Nyugati térnél felszállt egy feltűnően rövid hajú férfi, aki felismerve a szóvivőt ” rohadt büdös komcsi”

kijelentéssel nekirontott és megpróbálta lefejelni Török Zsoltot, aki elhajolt.

A férfi nem csillapodott és ököllel támadt a szóvivőre, akit többször is megütött a fején. A buszon utazó tömeg azonnal a megtámadott védelmére kelt és a következő megállónál leszorították a buszról a támadót.

Mesterházy Attila közleményében azt írta: Ennyi a tényleges esemény, de ennek sokkal mélyebbre ható és történelmibb tartalma is van.

„Ez az ország már eddig kétszer volt szerencsétlen megélni olyan korokat, ahol olyan hangulat uralkodott, mely a jelenlegi eseményhez hasonló atrocitásokat eredményezett. Ilyen hangulatot nem szabad többé megengedni egy országban”

A pártelnök az MSZP nevében köszöni azoknak az embereknek a segítségnyújtását, „akik bátran szembeszálltak az agresszorral, még akkor is, ha ők esetleg más pártállású, más ideológiákat valló emberek voltak. Tudom, hogy Magyarország lakosságának többsége is hasonlóan cselekedett volna