A brit parti őrség mentőakciót indított egy lengyel vitorlás megsegítésére, amelynek mindkét árboca eltört pénteken, miközben az Atlanti-óceánon hajózott. Az 55 méter hosszú vitorlás fedélzetén 47 ember van, köztük 36 vitorlástanonc, akik mind nagyjából 14 évesek. A bajba jutott hajón senki sem sérült meg, és jelenleg három hajó tart feléjük.

A Fryderyk Chopin nevű lengyel gyakorlóvitorlás a brit Scilly-szigetektől 160 kilométerre délnyugatra volt, amikor helyi idő szerint reggel nyolc órakor segítséget kért, mert az erős szelek miatt eltört az egyik árboc. Pár órával később a vitorlás elveszítette a másik árbocát is, írta a BBC

A brit parti őrség szóvivője elmondta, hogy a hajó fedélzetén senki sem sérült meg, és állandó kapcsolatban állnak a hajó kapitányával. A vitorlás most arra vár, hogy egy kikötőbe vontassák – közölte a szóvivő.

A BBC információi szerint a vitorlásnak van motorja, de azt nem indították be, mert a kapitány attól tart, hogy a letört árboc kötélzete belegabalyodhat a hajócsavarba.

A brit parti őrség kérése után kettő teherhajó, valamint egy nagyobb halászhajó is a vitorlás megsegítésére indult. A brit haditengerészet egy helikoptert helyezett készenlétre, de arra végül nem volt szükség.

Az 1992-ben vízre bocsájtott Fryderyk Chopin a héten indult el Plymouth kikötőjéből a lengyel fiatalokkal a fedélzetén. A vitorlás következő állomása a spanyolországi Vigo lett volna, ahonnan a tervek szerint az Atlanti-óceánon átkelve a Karib-tengerre hajóztak volna.