Ad notam: egyszer láttam zsiráfot, de az se az volt.

Ha igaz, ha nem az a gyakorlat, amely szerint önkormányzati társaságnál, jelesül a miskolci városi tévét, a több tízezer példányszámban megjelenő hetilapot és a naponta több ezer olvasót kiszolgáló internetes portált előállító cégnél a munkatársak javadalmazásának egy részét „fal” számlákkal kellett lehívhatóvá tenni, én a következőket szeretném mindehhez hozzáfűzni:

Még a látszatát is szeretném kerülni annak, hogy nem vagyok, nem vagyunk kollegiálisak

  . Sőt: tudom, hogy a helyi sajtómunkások szakmai-egzisztenciális kiszolgáltatottságánál, csak a mindenkori aktuális hatalom cinikus önérdeke vált az elmúlt húsz esztendőben egyre erősebbé és fondorlatosabbá. Nemcsak itt Miskolcon, hanem szerte az országban, ahol önkormányzati alapítású helyi tévét, újságot működtettek.

De. Ahhoz viszont nem kellett különösen éles pillantást vetnünk a körülöttünk lévő világra, hogy ne derüljenek rögtön ki a szabadságfokban, az emberi-szakmai bátorságban, minőségben meglévő különbségek a helyi, tulajdonképpen poszt pártállami orgánumok és akár a helyben is olvasható, látható, de jobbára nem helyi ügyekkel bíbelődő más orgánumok mindennapi praxisa között.

Aki fizet az húzatja a nótát alaphelyzet persze szinte mindent megmagyaráz.

Szinte.

Ám egyéni döntésének következményeivel mindenkinek szembesülni kell. Leginkább akkor, amikor a prímás hegedűjébe más kezdi el dugdosni a papír százforintos mai megfelelőjét.. Akkor, amikor a régi asztaltársaságot egy új váltja fel és kiderül az új vendégeknek merőben mások a kedvenc nótái, mint az előzőeknek voltak: vonhatnánk le az elborzasztó tanulságot, ha nem tudnánk, hogy húsz esztendeje ebben a hazában nem csak a szólás és véleménynyilvánítás szabadságát garantálják alkotmányos szabályok és törvényi előírások, de a legutóbbi időkben már az egyes egyén tájékozódásának szabadságát is az alkotmány felhőrégiójában írják elő. Vagyis az idő múlásával, már bocsánat, de szerte az országban és különösen itt Miskolcon egyre kínosabbá vált a helyi önkormányzati pénzből, önkormányzati akarat által működtetett süket sikerpropaganda. Még akkor is, ha csak a vak nézők nem láthatták, hogy számos tehetséges fiatal férfiú és hölgy dolgozik ebben a siralomvölgyben.

Ezért volt annyira tragikus ez az egész.

Sajnos pontosan tudom, hogy az új helyi hatalom előtt továbbra is igen kevés a garanciális szabály, a törvényi korlát. A mindenkori önkormányzat által pénzelt médium vezetője anyagilag, egzisztzenciálisan, továbbra is direkt módon függ a „gazdától”. A politikai kultúra változása, a méltányosság napi praxissá tétele azt hiszem, ebben a helyzetben nemcsak Miskolcon, hanem szerte az országban önmagában ma már kevés. A médiatörvény és az alkotmány aktuális változtatásai sem szólnak sajnos ugyanis a helyi médiumok kinevezési gyakorlatának, támogatási rendszerének a megváltoztatásáról. A változtatásoknak természetesen a helyi hatalomtól való függetlenedés irányába kellene mutatniuk. Például: az önkormányzati testülettől, a polgármestertől távolítani kellene a vezetői kinevezést, illetve a helyi média finanszírozását minél áttételesebbé kellene tenni.

Addig is kedves fiatal barátaim: térdre, imához!