Ma temették Miskolcon Zsigmond Márta újságírót

Elhunyt nyolcvanéves korában Zsigmond Márta újságíró. Másfél évtizeden át volt az akkori egyetlen magyar divatlap, az Ez a Divat főszerkesztője. Családi körben helyezték örök nyugalomra kedden Miskolcon – közölte a család.

Zsigmond Márta évtizedeken át az egyetlen párton kívüli főszerkesztő volt a szocializmusban. Az Ez a Divatot szerény brosúrából európai színvonalú színes magazinná fejlesztette, nem véletlenül nevezték „a divatújságírás nagyasszonyának”. 57 éven át publikált, 70 évesen még önálló műsora volt a televízióban. Az első magyarországi magán-médiaiskola, a Komlósi Oktatási Stúdió egyik alapítója volt.

Zsigmond Márta vidéki tanítónőből lett újságíró, főszerkesztő. Foglalkozott bel- és külpolitikával, cikksorozatokat közölt tudósokról és táncdalénekesekről, fiataloknak szóló riportok, televíziós forgatókönyvek szerzője volt.

A Pajtás című újság levelezőjeként, majd riportereként dolgozott, utána a Világ Ifjúsága újságírója, majd főszerkesztő-helyettese lett, a hetvenes évektől pedig az Ez a Divat, majd a Pesti Divat-Pesti Sport magazin főszerkesztőjeként tevékenykedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Népszerű