Aggódik a magyar dohánytermesztés jövőjéért a Füstölgők Társasága és a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége. Az érdekvédelmi szervezetek szerint A WHO által tervezett dohányzás-szigorítási intézkedések tömeges dohánytermelői munkanélküliséghez és a feketepiac ugrásszerű élénküléséhez vezethetnek.

A Nemzetközi Dohánytermelők Szövetsége (ITGA) május 25-én kiadott közleménye után kongatták meg a vészharangot a hazai dohányos szervezetek. Az Egészségügyi Világszervezet kanadai mintára minden ízesítő és adalékanyagot száműzne a cigarettákból a dohányzás visszaszorítása érdekében. Ez egyes dohányfajták termelői körében tömeges foglalkoztatási válsághoz vezetne, ugyanis a globális piac mintegy felét kitevő, kevert dohányból készülő cigaretták kereskedelmileg ellehetetlenülnének.

A ma gyártott cigaretták döntő többsége kevert dohányból készül. A népszerű Virginia dohány mellett főleg Burley és Oriental típusú dohányokat alkalmaznak a gyártás során. Ezek mellett pedig több, mint négyezer különféle adalékanyagot. A WHO szigorításai értelmében a jövőben minden adalékanyagot száműznének a dohánytermékekből. A dohányipari szervezetek szerint ez gyökeresen átalakítaná a cigarettákat, jól ismert és megszokott márkák lehetetlenülnének el. Adalékanyagok hiányában ugyanis eltűnne az egyes márkák jellegzetes íze, amiért ezeket a fogyasztók vásárolták.

Élénkül a fekete piac

A szervezetek emellett tartanak a fekete-kereskedelem várható élénkülésétől. A jövőben a cigaretták ugyanis kizárólag Virginia dohányból készülhetnének. Ennek a dohánytípusnak fanyarabb, csípősebb az íze, nem lehet előállítani belőle a ma népszerű cigaretták ízvilágát, ezért a fogyasztók feketén szereznék be megszokott cigarettájukat.
A WHO tervezett intézkedései látszólag csak az adalékanyagokat akarják kiszorítani a piacról. Ezzel első blikkre egyet is érthetünk, hiszen ki tudja, milyen hatást gyakorol a dohányos ember szervezetére a több ezer féle adalékanyag. Logikailag sem értjük az összefüggést: tudtunkkal a mintegy tíz ezer, főleg nyírségi dohánytermesztő nem adalékanyagot termel, hanem dohányt. Amennyiben ez így van, akkor miért veszélyeztetné az adalékanyagok kiszorítása a kelet-magyarországi dohánytermesztő manufaktúrákat?

Tiszta füstöt a cigibe?

A Virginia
A „Virginia” dohányokat többnyire hőbefúvásos pajtákban, forró levegővel szárítják. A legtöbb kanadai és angol cigaretta 100%-os tisztaságú Virginia dohányból készül. Termesztésük nagymértékben gépesíthető, fermentálásuk jelentős mértékű beruházást igényel, ami elmaradott régiókban rendkívüli kihívásokat állít a termelés elé.
Felmerült kérdéseik tisztázására megkerestük a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének elnökét, Bényei Illést.

Miért jelent veszélyt a dohánytermelőkre nézve a WHO tervezett szigorítása?

Azért jelent veszélyt többek között a magyarországi termelőkre nézve, mert az adalékanyagok sorába besorolták a Burley típusú dohányokat is. Ha ez a javaslat kerül elfogadásra, akkor a jövőben csak Virginia típusú dohányokat lehetne beépíteni. Nem lehetne Burley vagy Oriental dohányokat, valamint a több, mint négyezer féle adalékanyagot sem használni a gyártás során.

Az különféle adalékok titkos receptúra alapján meghatározott mennyisége és aránya adja meg a cigaretták egyedi ízét. A dohányzó ember nyílván ezt a jól megszokott hatást keresi a mindennapokban. Az Egészségügyi Világszervezet bizottsága úgy gondolja, ha ezek az adalékanyagok kikerülnek a dohánytermékekből, akkor az emberek jelentős része megválik a káros szenvedélytől.

Akkor is veszélybe kerülnének a dohánytermelők, ha nem vennék tiltólistára a Burley dohányt?

Abban az esetben nem lehetetlenülnének el a magyar termelők, de jelenleg olyan javaslat egyelőre nincs, amely a továbbiakban is megengedné a Burley dohány bekeverését a cigarettákba.

El tudnák fogadni azt a verziót, ha csak az adalékanyagokat száműznék a közeljövő szigorításai?

A dohánytermelőknek ebbe nincs beleszólása. Mi a Burley dohányt védjük, mert ez ad az itt élőknek foglalkoztatási és munkalehetőséget. Ha ennek a dohánytípusnak a termesztését ilyen szigorral megtiltják, akkor az ezzel foglalkozó nyírségi emberek munkanélkülivé válnak.

Mennyire adottak a Virginia dohány termesztésének a feltételei Magyarországon?

A Burley
A Burley dohány természetes úton szárított, főként cigaretta gyártására használt dohányfajta. A Burley termesztése tavasszal, polisztirol tálcákra helyezett raklapos magok trágyázott vízen való lebegtetésével kezdődik. Rendkívüli kézimunkát igényel, ami miatt jellemzően elmaradott területeken foglalkoznak vele.
Ez teljes mértékben lehetetlen, mert egészen más termesztés-technológiája van. A technikai eszközök hiánya nem teszi lehetővé, hogy átálljanak a nyírségiek a Virginia termesztésére. Egyébiránt ezek a berendezések rendkívül nagy beruházást igényelnek, amire ezek a kistemelők jelenleg képtelenek. A Virgnia dohány és a Burley között a szárításban van a legfőbb különbség: a Burley levele a nap energiájának igénybevételével veszíti el a vizet, a Virginia viszont mesterséges szárítást ígényel.

Tehát a Virginia szárítógépet ígényel. Így érthető, hogy a szükséges berendezések beszerzése költséges lehet.

Igen, mesterséges, gázzal üzemeltethető szárítókamrákban szárítják a Virginia leveleit. Hosszútávon nincs semmi garancia arra, hogy a jelenlegi támogatási rendszer változna, 2013-ig látunk előre. A távolabbi jövő teljesen bizonytalan, így lehetetlenség hatalmas beruházásokat elvárni a termelőktől, mert a befektetés 2-3 év alatt nem térül meg.

Néhány fős családi manufaktúrákról van szó?

Igen, általában ez a jellemző. Összességében mintegy tíz ezer főt foglalkoztat a Burley dohány hazai termesztése.

Hozzávetőlegesen mennyivel drágább tehát Virginia típusú dohányt termeszteni? Hogyan képzeljük el az átállás költségvonzatait?

Egyetlen szárítógép beszerzése tíz millió forintos nagyságrendű.

Minek tulajdonítja a WHO újabb szigorító „rohamát”?

A szervezet a lehető legjobb eredményeket szeretné elérni a dohányzás visszaszorításáért folytatott küzdelemben. Ezen az úton haladva Kanadában tavaly októberben elfogadtak egy törvényt, ami a több, mint négy ezer féle adalékanyag és a Burley dohány betiltását fogalmazta meg. Ilyen szempontból Kanada a kísérleti ország. Azonban az ország hagyományosan csak Virginiát termeszt, így termelési oldalról nem érintett. De a puding próbája az evés.

Már most olyan statisztikai adatok állnak rendelkezésre, melyek azt mutatják, hogy az illegális cigaretta-kereskedelem elérte a 40 százalékot a kanadai piacon. Ez is azt mutatja, hogy az ízérték képes befolyásolni a piac működését. Magyarországon manapság az ár miatt nő a feketepiac részesedése a kereskedelemben, könnyen elképzelhető tehát, hogy további emelkedést generálna az adalékanyagok betiltása.

Lát még más veszélyt a szigorító intézkedések hozományaként?

Az Oriental
Az Oriental dohány Törökországban, Görögországban, Bulgáriában és Macedóniában termesztett, napon szárított, erősen aromás, kis levelű fajta (Nicotiana tabacum). A legkorábbi cigarettafajták közül számos nagyrészt vagy teljes egészében Oriental dohányból készült; manapság főként pipadohány-keverékekben és kevert dohányból készült cigarettákban használják. A hagyományos dohánykeverékből álló cigaretták többnyire virginiát, a burleyt és orientalt tartalmaznak.
Biztos vagyok benne, hogy a rendelkezés bevezetése után 1-2 héttel felkerülnének az internetre azok a kémiai szerek, amiket a vágott dohányba bekevernek az ízhatás elérése kedvéért. A fekete kereskedelem egyből „lecsapna” ezekre az anyagokra. Eddig ezeket az anyagokat titkosan kezelték a gyártók, üzleti titkot képeztek. Azt pedig nem kell ecsetelnem, hogy mekkora veszélyt jelentene az adalékanyagok ellenőrizetlen felhasználása.

Kutatások és szakértők véleménye szerint a manapság elterjedt, ízesített, szagosított cigaretták nagy részét főleg a fiatal korosztály keresi. A több éve függő idősebb korosztály nem kísérletezik, általában ragaszkodik egy-egy jól megszokott márkához.

Aki már régóta dohányzik, az a jól megszokott ízt keresi, ami a rendelkezések bevezetése után megszűnne. Pontos információim nincsenek, de tudom, hogy egyes gyárak új ízek bevezetésével próbáltak új fogyasztókat megnyerni, de legjobb tudomásom szerint ezeket a termékeket visszavonták a piacról.

Bényei illés még hozzátette, hogy a magyarországi cigarettafogyasztás egyetlen egy szállal sem lesz kevesebb attól, hogy megszűnik a Burley dohány termesztése az országban. A gyárak megtalálják a módját, hogyan szerezzék be más forrásból az alapanyagokat. A MADOSZ éppen ezért harcol azért, hogy ne lehetetlenüljön el mintegy tízezer termesztő és bedolgozó az ország egyik legfejletlenebb régiójának számító Nyírségben.