Alig másfél hetük van a geodéziai cégeknek arra, hogy ajánlkozzanak az évtized bizniszére . A Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Földmérési és Távérzékelési Intézet a jól hangzó, Országleltár névre keresztelt, új nemzeti vagyonnyilvántartáshoz az eddig szokásos árak sokszorosáért készíttet térképészeti légifénykép-felvételeket. Igaz, az intézet az elmúlt években egy másik projektben is lefotóztatta az országot, de érdekes módon akkor csak 160 millióba került a 70 ezer négyzetkilométerre kiterjedő művelet. Az ötmilliárdos közbeszerzési pályázatban olyan jelentkezési feltételeket szabtak, hogy azokat valószínűleg csak a VM államtitkárának régi cége, a Geodézia Zrt. tudja teljesíteni.

Szinte egy időben azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette 160 milliárd forintnyi válságadó kivetését a kereskedelmi, energetikai és távközlési cégekre, az egyik minisztériumi háttérintézmény nettó 4,8 milliárdos kiadást irányzott elő légifotók készítésére.

A bőkezűen finanszírozott projekt az Orbán-kormány egyik első döntéséhez kapcsolódik. A kormány augusztusban határozta el, hogy Országleltár néven új vagyonnyilvántartást készíttet.

A kormányszóvivő megfogalmazása szerint a cél az, hogy az állami tulajdonú ingatlanok számára egységes, pontos és hiteles nyilvántartás jöjjön létre, mert eddig elmaradt az állami vagyont képező épületek, építmények, létesítmények jogi, műszaki állapotának egységes felmérése, dokumentálása. A kormány az Országleltár létrehozásának költségeit akkor nem közölte, de megbízta Fellegi Tamás fejlesztési, és Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert az előkészületek lebonyolításával-írja az index.hu