Késésben vannak az időszerű mezőgazdasági munkákkal a gazdák Borsod-Abaúj-Zemplénben

mivel a korábbi ár- és belvizes területek még mindig művelhetetlenek – mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője hétfőn.

Görcsös Ferenc kifejtette: az említett okok miatt a repce vetési területe mintegy 30 százalékkal csökkent a megyében, a búza és az őszi kalászosok esetében pedig még nem tudni, hogyan alakul ez a szám, épp a földek állapota miatt. Úgy fogalmazott: ahol már nem áll a víz, ott is beverte az eső a talajt, keménnyé vált a föld, optimális talaj-előkészítést sem lehet végezni.

A napraforgó és a kukorica betakarítása jól halad a térségben. A napraforgó 80 százalékával már végeztek, a mostoha időjárás miatt itt körülbelül 30-35 százalékos terméskiesés mutatkozik. A kukorica 5-10 százalékát takarították be eddig, ezért még nem lehet meghatározni a terméskiesés mértékét – fűzte hozzá Görcsös Ferenc. Arról is beszámolt, hogy a gazdák elkeseredettek, az ár- és belvíz miatt kiesett terméshozamokat a nagykereskedők nem ismerik el, nem tekintik vis maior helyzetnek. Sürgős jogszabály- vagy törvényalkotás szükséges az ügyben – fejtette ki véleményét a Magosz megyei vezetője.