Önként távozott posztjáról a miskolci városi televíziót és reklámügynökséget működtető, az önkormányzat honlapját és a Minap című, 85 ezer példányban megjelenő, ingyenes hetilapot gondozó Mikom Nonprofit Kft. ügyvezetője. Karosi   Imre az MTI-nek hétfőn nyilatkozva azt mondta, hogy akkor is felállt volna, ha a korábbi, MSZP vezette kurzus marad  Miskolcon. Az új, Fidesz-KDNP irányítású közgyűlés múlt hét pénteken alakult meg a borsodi megyeszékhelyen. Karosi Imre szavai szerint 59 éves korában azért kezdeményezte, hogy nyugdíjba vonulhasson, mert Magyarországon, különösen vidéken, az újságírók olyan mértékben kiszolgáltatottak, hogy „ebben a politika által gerjesztett hisztérikus közegben a szakmai minimumot sem lehet fenntartani, sőt lassan írni sem lehet”.

Tapasztalatai szerint „a különböző politikai körök egymás ellen uszítják az újságírókat”, ez pedig a szakma mélypontját jelenti. Karosi Imre szerint az sem számít, hogy a kft. árbevétele néhány év alatt a korábbi alig 20 millió forintról 400 millió forintra nőtt, és az sem, hogy több száz millió forintos beruházást valósítottak meg, s a vidék legkorszerűbb stúdióját építették ki.

A Mikom Kft. ügyvezetőjének Kolostori Gábort nevezték ki, aki évekkel ezelőtt az MTV észak-magyarországi regionális szerkesztőségének vezetője volt.