Geczó László nyírpazonyi lakos nyári idénymunkája előtt a családi házban leolvasta a gázórát, bediktálta az óra állást, majd amikor hazatért, kiderült, hogy már ki is kötötték a szolgáltatást, holott túlfizetése volt – írja a szon.hu.

Mint elmondta, vállalkozásai egyikében egy átlagos méretű gázkonvektor fűt. Erről is kapott egy számlát, amit meglátva majdnem elájult: több mint 400 ezer forint van rányomtatva.

Amikor rendszeresen átalányt fizet, egyetlen konvektorral egész nyáron, éjjel-nappal kellene fűtenie, hogy ekkora számla keletkezzen. Korábban a településen járt a gázkommandó, nála is ellenőriztek, mindent rendben találtak, nem volt csőtörés sem.

A vállalkozó kapott egy számlát, aminek a kitöltési dátuma elé dátumozták a befizetési dátumot. Még mindig nem érti, hogyan tudná határidőre befizetni a később kiállított, és még később postázott számlát.

A lap szerint a férfi megpróbálja az ügyfélszolgálaton tisztázni Magyarország csúcsfogyasztó gázkonvektorának ügyét.