Többszázezer autósnál kiverheti a biztosítékot az új kötelezőbiztosítás rendszere

Az autók forgalmijának mintegy 10 százalékában rosszul van feltüntetve a lóerő-teljesítmény . Mindez eddig nem okozott nagyobb problémát, ám most éves szinten akár 10-50 ezer Ft-többletkiadást is jelenthet a téves bejegyzés. – olvasható a 25 biztosítóval kapcsolatban álló CLB Biztosítási Alkusz Kft elemzésében. Így azok, akiknek nagyobb érték van feltüntetve a valós teljesítménynél, azoknak többet kell majd fizetniük. A korrekcióra csak akkor lesz mód, ha illetékes hivatalában kijavíttatják a hibát.

Németh Péter, a cég kommunikációs vezetője felhívta a figyelmet arra is, hogy a gépkocsik teljesítményeinek (kw) adatai az előzetes információk szerint több mint 10%-ban hibásan szerepelnek a BM nyilvántartásában. Így a kalkuláció sem fog stimmelni azoknál, akiknél nem a megfelelő adat van regisztrálva, azaz nem lesz jó a díjuk. Jelenleg 4 millió autónak van hazánkban kötelezőbiztosítása, így akár az is elképzelhető, hogy százezrek állnak majd egyszerre sorba a hivatalokban. Ennek kivédése érdekében a CLB weboldalán egy speciális kilowatt kalkulátort üzemeltet a mai naptól, ahol mindenki díjmentesen ellenőrizheti saját autójának regisztrált teljesítmény mutatóját (kilowatt) és hibás adat esetén útmutatást is kap a helyreigazítás teendőiről.

Mint ismert: 2011-től teljesítmény alapján kell számítani a kötelezőbiztosítás díját. Ez azt jelenti, hogy 2011-ben, a lóerőket, a kW-ot nézik díjszámításkor, nem pedig és nem az eddig szokásos köbcentimétert. Az idei évig a biztosítók hat különböző kategóriába sorolták az autókat, hengerűrtartalmuknak megfelelően. Jövőre is hat kategóriába sorolják a járműveket:

0-37 kW (0-50 LE)
38-50 kW (51-68 LE)
51-70 kW (69-95)
71-100 kW (96-136)
101-180 kW (137-245)
180 kW felett (245 LE felett)
A CLB szerint: ez a felosztás nemcsak a hibásan bejegyzett forgalmik miatt fogja borzolni a kedélyeket, de azért is, mert sokan korábban úgy vásároltak autót, hogy az olcsóbb kategóriákba essenek, ha biztosításról van szó. Sokan azt nézték, hogy alacsony hengerűrtartalmú motor legyen a kocsiban, a lóerők másodlagosak voltak számukra. Most viszont pont ezek a tulajdonosok lehetnek a változás vesztesei. – állítja a 25 biztosítóval kapcsolatban álló alkuszcég elemzése.