Több hetes felkészülés után helyi idő szerint kedden éjfél után nem sokkal, az eredeti menetrendhez képest két órás késéssel felért a felszínre az első chilei bányász, és sorra hozzák fel a többieket. A kabinban leküldtek az augusztus elején a mélyben rekedt harminchárom bányászhoz több bányamentőt és egy orvost is, akik lentről segítik a mentőakciót. Óránként tudnak felhozni egy bányászt, a mentés két napig is eltarthat.

A felszínre érve örömujjongás és hatalmas tapsvihar fogadta az első mélyben rekedt chilei bányászt. Hatvankilenc nap után elsőként a 31 éves Florencio Ávalos jöhetett fel, érkezését szirénaszó és villogó lámpa jelezte. Felesége és kislánya is a lent rekedt társai által aláírt pólót viselő bányász nyakába borult, mielőtt hordágyon elszállították helyszíni kivizsgálásra.

Egy órával később már a második bányász is felérkezett. A lenti videókat is felkonferáló Mario Sepulvedán, a csapat mókamesterén szinte nem is látszott, hogy mennyi időt kényszerült a föld alatt tölteni, lentről hozott köveket osztogatott a Sebastian Pinera elnök mellett álló szakembereknek, a kordonon kívül álló munkásokhoz is széles mosollyal szaladt oda Chilét éltető kórust vezényelni.

Az elején a tervezetthez képest két órás késéssel kezdődött meg a mentőakció, a hivatalos indoklás szerint változtatásokat végeztek a bányászok kimentéséhez használt kabinban elhelyezett kommunikációs rendszeren, azonban a mentés azóta már a tervek szerint halad.

Kétszer is tesztelték üresen a 66 centi széles járatban a mentéshez használt kabint, egyszer egy kisebb sérülést is ki kellett javítani, mielőtt negyed tizenkettőkor leengedtek egy tapasztalt bányamentőt a lent rekedtekhez. A férfi még egyedül küldte fel az első bányászt, azonban a következő leeresztésekkor egy újabb szakembert és egy orvost is leküldtek, így már hárman segítik lentről a mentőakciót.

A 633 méterre leeresztett, majd felhúzott kabin egy átlagos lift sebességével halad, lefelé nagyjából harminc percig, felfelé tizenöt-húsz percig tart egy út. Így másfél-két napig is eltarthat, amíg az összes bányász kiszabadul. A bányászok egy előre felállított sorrend alapján jönnek fel, először a legtalpraesettebbek, majd a betegek, végül a fizikailag és lelkileg legerősebbeket hozzák a felszínre.

A bányászok névre szóló zöld védőruhákat, sisakot és sötét szemüveget visel, ezekben szállítják fel őket egyesével a külön erre a célra épített mentőkabinban. A Főnixben 1,9 méter magas, 53 centiméter átmérőjű hely van kialakítva a bányászoknak. A kabinba beépítettek három, sűrített levegőt tartalmazó tartályt, illetve egy mikrofont is, alulról pedig kialakították a vészkijáratot, hogy a bányász visszaereszkedhessen a tárnába, ha a kapszula beszorulna a furatban.

A mentőakció előtt még utoljára felmérték az egészségi állapotukat, de a bányászok a művelet alatt egy speciális övet viselnek, amellyel folyamatosan ellenőrzik az életfunkcióikat. Emellet kamera és kommunikációs eszközök is vannak a kabinban. „Nem kell látnom a bányászt a kapszulában, hogy pontosan tudjam, mi történik vele” – mondta Jean Romagnoli orvos.
hirdetés

A két és fél hónapra a föld alatt rekedt férfiakat fent családjuk és ismerősökből, tévéstábokból álló több ezres tömeg várja, a helyszínen van Sebastian Pinera elnök, a kormány több tagja. Felérve minden bányász egy nevével ellátott takarót kap, amelyet a megmenekülés emlékére készítettek. A fényviszonyok mellett a tizenhárom fokos éjszakai hőmérséklet is szokatlan lehet a két és fél hónapot 30 fok felett töltő bányászoknak.

A bányászok a kabinból kiszállva találkoznak három előre kiválasztott családtagjukkal, majd első lépésként gyors orvosi vizsgálaton esnek át a helyszínen, hasonlóan ahhoz, mint amikor az űrhajósokat vizsgálják meg visszatérésük után. Ezután helikopterrel szállítják őket a negyedórára lévő Copiapo városi kórházba, ahol két napig megfigyelés alatt tartják őket-írja az index.hu