A 62 éves Tolnay Lajos a 21. helyen szerepel a száz leggazdagabb magyart bemutató, a Napi Gazdaság által készített listán 23 milliárd forintosra becsült vagyonával. A Mal Zrt.-nél betöltött igazgatósági elnöki poszt arra utal, hogy a napi munkában nem vesz részt.A kohómérnöki végzettségű Tolnay az egyetem után a Lenin Kohászati Művek acélművében kezdett dolgozni, ahol már a nyolcvanas években magas pozíciókba került. 1986-ban ő lett a vállalat műszaki igazgatója, majd 1989. január elsején vezérigazgatónak nevezték ki. A rendszerváltás után is megtartotta a pozícióját a továbbra is állami tulajdonban lévő vállalatnál, és közéleti funkciót is vállalt, amikor megválasztották a Magyar Gazdasági Kamara elnökének.
„Ügyesen csinálta, a farvízen ment”
1992-ben a kormánnyal is vitába keveredve távozni kényszerült az akkor már Diósgyőri Metallurgiai és Alakítástechnológiai Gyárnak hívott cég éléről, majd a Dunai Vasmű egyik cégénél tett kitérő után 1994 júliusában, a szocialista kormány hivatalba lépése után a Rákóczi Bank nevű, állami és önkormányzati tulajdonban lévő, miskolci központú pénzintézet elnök-vezérigazgatója lett. A térség vállalkozásainak megsegítésére létrehozott bank nem bizonyult sikertörténetnek , és Tolnay is csak két évet töltött ott. „A megyei szocialista vezetés hatására került oda” – mondta az [origo]-nak a bank későbbi vezérigazgatója, Koszticza Kornél, aki már Tolnay vezetése alatt is a pénzintézetnél dolgozott. Szerinte nyilvánvaló volt, hogy Tolnaynak jó politikai kapcsolatai vannak, de „ügyesen csinálta, a farvízen ment, nem mutatta magát”.
Az egykori banki tisztviselő szerint a Rákóczi Banknál Tolnay nem folyt bele a napi ügyintézésbe, a szakmai kérdések eldöntésébe, viszont „az emberekkel való bánásmódban, a kommunikációban” jó volt. „Megelőzte a korát. Mostanában képzik úgy a menedzsereket, hogy a kommunikációra és az emberi kapcsolatokra helyezik a hangsúlyt, és ő ezt ösztönösen csinálta már a nyolcvanas évektől kezdve” – fogalmazott Koszticza.
Feltűnt a Fidesz közelében is
Tolnay vagyona folyamatosan nőtt ugyan, de ezzel együtt a kétezres évek elejére egyre inkább a háttérbe vonult. 2000-ben elvesztette a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnökségét a tisztséget azóta is betöltő Parragh Lászlóval folytatott versengésben, és egyre kevésbé mutatta magát a nyilvánosság előtt. 2005-ben feltűnt ugyan az akkor ellenzékben lévő Fidesz elnöke, Orbán Viktor által életre hívott gazdasági konzultáció mellett létrejött tanácsadói testület tagjaként, de ennek a tevékenysége nem volt túl látványos. „A konzultáció a vállalkozásokról szólt, és felállt ugyan egy szakértői csapat, de érdemi tevékenységet nem végeztek”
A cégvezetők nyilatkozata a katasztrófáról
Némileg hasonló pályát futott be a Mal Zrt. tulajdonosi körének egy másik tagja is. A cégvezető Bakonyi Zoltán apja, Bakonyi Árpád pályája szintén már a rendszerváltás előtt elkezdett emelkedni. A Nehézipari Minisztériumban dolgozott, és főosztályvezetőként dolgozott az Antall-kormány által létrehozott Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban is. Később az alumíniumiparban helyezkedett el, és vezette a privatizálás alatt álló Hungalut, az utóbbi nyolc évben pedig a Nitrokémia vezetőjeként dolgozik. Az egykori vegyipari vállalat ma már környezetvédelmi tanácsadással foglalkozik, így váltást jelentett Bakonyi pályájában, akiről három éve a Gazdasági Tükör című szaklap is azzal a címmel írt cikket, hogy „Rablóból lesz a legjobb pandúr”. Bakonyi (családjának érdekeltségeit is beleszámítva) a leggazdagabb magyarok idei listáján a 28. helyen szerepel 16,5 milliárdos vagyonnal, és a róla szóló portréban is az szerepel, hogy a hobbija a környezetvédelem.
A lista szerint Bakonyival megegyező nagyságú a tulajdonosi kör harmadik szereplőjének, Petrusz Bélának a vagyona. „Társaival – Tolnay Lajossal és Bakonyi Árpáddal – együtt részt vett az alumíniumipar 1995-1999 közötti privatizációjában” – írják róla a kiadványban. A 67 éves Petrusz korábban részt vett a cég irányításában, de most már csak az igazgatóságnak a tagja. A leggazdagabb magyarokról szóló kiadvány szerint hobbija a síelés és vitorlázás.
A magyar ezüst
Ők hárman voltak azok, akik megalapították a katasztrófa miatt most a figyelem középpontjában álló, több mint ezer embert foglalkoztató, mintegy negyven országba exportáló vállalatot. A cég meghatározó szereplője a magyar bauxittermelés, timföldgyártás és alumíniumkohászatnak, amely az 1960-as évektől indult jelentős fejlődésnek, szoros összefüggésben a szovjet ipar növekvő igényeivel. A termelés különböző fázisait az 1963-ban alapított Magyar Alumíniumipari Tröszt fogta össze. Az 1980-as évek végére a bauxitkitermelés elérte az évi 3 millió tonnát.1990-ben azonban lejárt a magyar-szovjet egyezmény, megszűnt a KGST, és az oroszoknak sem kellett bauxit vagy timföld. A helyzetet súlyosbították az egyre emelkedő energiaárak.
1991-ben HUNGALU Magyar Alumíniumipari Rt. néven szervezték részvénytársasággá a Magyar Alumíniumipari Trösztöt, amely 1993-ra minden állami segítség (járuléktartozás elengedése, tőkeemelés, hitelátvállalás) ellenére hatalmas, majdnem 10 milliárdos adósságot halmozott fel. Az állami mamutcéget az Antall-kormány próbálta egyben tartanai, de már akkor is kivettek néhány elemet a holdingból: elsőként 1992-ben a bezárt tatabányai alumíniumkohó helyén alakítottak ki ipari parkot.
Gyurcsány-kapcsolat
A Horn-kormány idején, 1995-ben felpörgették az alumíniumipar privatizációját is. A holdingot azonban nem egy darabban, hanem részenként adták el, így a befektetők kimazsolázhatták az értékesebb részeket (így került például a Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő tulajdonában álló Altus Rt.-hez a mosonmagyaróvári Motim Rt.). A privatizáció idején, 1995-től a HUNGALU elnöke Bakonyi Árpád volt, aki közvetve ma is tulajdonosa a Mal Zrt.-nek.
Később, az első Orbán-kormány idején az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. felügyelőbizottsága készített egy jelentést az alumíniumipari privatizációról, amely szerint a „társaság [a Hungalu] értékesítése során a magyar államot jelentős mértékű veszteség érte”. A jelentés szerint a kár összesen 25 milliárd forint volt, és főként abból származott, hogy a cégeket áron alul adták el. Szabó Pál korábbi közlekedési miniszter (aki 1995-’96-ban a Hungalu vezérigazgatója volt, majd az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatója lett) egy későbbi interjúban azt mondta: a jelentés elfogult volt, és figyelmen kívül hagyta, milyen nehéz helyzetben volt akkor az ágazat.
A Mal előzményének számító Magyar Alumínium Kft.-t 1995-ben hozták létre, majd 1996 végén az azonos nevű részvénytársasággá alakult át. A cég először, 1996 nyarán az Inotai Alumíniumkohó Kft.-t vette meg az állami mamuttól. Később újraépítették a teljes holdingot a bauxitbányászattól a fém feldolgozásáig: A Magyar Alumínium Kft. és a Motim Rt. (két másik céggel együtt) vette meg 1996-ban a Bakonyi Bauxitbánya Kft. többségi tulajdonrészét. Ugyanebben az évben privatizálták a Köbal Könnyűfémmű Kft.-t. Végül, 1997-ben az Inotai Alumínium Kft. vásárolta meg az Ajkai Timföld Kft.-t.
A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem (a mai Corvinus) egyik 1996-os tanulmánya szerint az ajkai timföldgyár megvételére több külföldi érdeklődő is volt: érdeklődött a Norsk Hydro nevű nemzetközi holding (az MTI korabeli híre szerint a norvég külügyminiszter magyarországi látogatásán is szó volt a privatizációról), amely Szlovákiában épített alumíniumkohót, és szüksége lett volna timföldre. Végül azonban nem a norvégok, hanem a Magyar Alumínium csoport lett a befutó.
Timföldgyár tízmillióért
Az ajkai timföldgyárért egy, a Közgazdasági Szemlében 1998-ban megjelent cikk szerint tízmillió forintot fizettek, viszont vállaltak hárommilliárd forint értékű környezetvédelmi kárelhárítást. A hulladék elhelyezésének kérdése már 1997-ben lakossági tiltakozást váltott ki: a Magyar Alumínium Rt. ugyanis Ajkán akarta tárolni az inotai alumíniumkohóban keletkezett mintegy 29 ezer tonna hulladékot. Erre megkapta ugyan a környezetvédelmi felügyelőség engedélyét, de az ajkaiak tiltakozni kezdtek, és a Mal visszakozni kényszerült – írja az origo.hu
Már a sitten van a MAL igazgatója
Oligarchának nevezi a Miskolcról elszármazott Tolnay Lajost a Berliner Zeitung