Ötödjére már sikerült nyertest hirdetni a debreceni 2-es villamosvonal járműveire kiírt pályázaton. A város az olasz Ansaldobreda nyerte, 18 darab, 32 méter hossz, klimatizált, alacsony padlós villamost gyártanak és szállítanak le 2013 tavaszáig.

A tendert a gyártó nettó 41,28 millió eurós ajánlattal nyerte el, a másik pályázó cégnek öt napja van jogorvoslati kérelem benyújtására. Amennyiben a közbeszerzés sikeres lesz, úgy október 28-án kötnék meg a szerződést.

A Sirio típusú csuklós villamosok 5 részből állnak, 228 utas fér el rajtuk, akik 6 ajtót használhatnak. A járművek kerekesszékkel is igénybe vehetők, a mozgáskorlátozottak számára két rögzíthető felület áll rendelkezésre. A 42,5 tonna üres tömegű járművek tervezett minimális élettartama 30 év. Európa 10 nagyvárosában jelenleg 200 hasonló villamos közlekedik.

A 2-es villamos-projekt járműbeszerzésére a közbeszerzési eljárást először 2008 őszén írták ki, amit másfél év alatt négy sikertelen pályázat követett. Amennyiben a most vesztes spanyol cég nem fellebbez a döntés ellen, úgy az első jármű 2012 végén kezdheti meg a próbaüzemet a város új villamosvonalán.

A projekt keretében 7,8 km új villamospálya épül, amely a vasútállomást és a belvárost köti össze a város északnyugati lakótelepeivel. A villamospálya építési területeit az önkormányzat szeptember 15-én adta át a kivitelezőnek, akinek 2012-re kell befejezni a munkálatokat. A projekt összköltsége 17,6 milliárd forint, amelyet 90 százalékban uniós és állami forrásból finanszíroznak.