Szegedi Csanád szerint a miskolci polgármesteri poszt sorsa a Jobbik és az MSZP jelöltje között dől majd el vasárnapi önkormányzati választáson.

A Jobbik európai parlamenti képviselője, a párt alelnöke szombat este a párt miskolci kampányzáróját megelőzően azt is elmondta, nagyon sajnálják, hogy a Fidesz-KDNP nem léptette vissza miskolci polgármesterjelöltjét, holott ezt a Jobbik a Fidesz javára megtette Szegeden, azért, hogy az MSZP-s jelölt Botka Lászlót „meg lehessen buktatni”.

Miskolcon a Fidesz ezt a gesztust nem viszonozta, ha a nagyobbik kormánypárt nem hajlandó együttműködni abban, hogy Káli Sándort Miskolc MSZP-s polgármesterét leváltsuk, akkor a Fidesz-szavazókat, szimpatizánsokat kérjük arra, segítsenek ebben – mondta, megemlítve, megítélésük szerint a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének Miskolcon nincs esélye nyerni.

Abban az esetben, ha vasárnap kellő számban a Jobbik és annak polgármesterjelöltje, Szegedi Márton mellé állnak, akkor jobbikos győzelem születik majd, a váltásra szükség van, hiszen a megyeszékhelyek közül talán Miskolc van a legrosszabb helyzetben – tette hozzá.

A Jobbik programja három alappilléren nyugszik: visszaadja a „miskolci magyar emberek öntudatát, büszkék lesznek arra, hogy miskolciak, fel fogjuk számolni a +cigánybűnözést+ és a munkanélküliséget” – hangoztatta Szegedi Csanád.

Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta: kampányuk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében remekül sikerült, a párt támogatottsága hatalmas.

A Jobbik miskolci kampányzáróján néhány százan vettek részt a Nemzetközi Kereskedelmi Központ nagytermében.

Miskolcon vasárnap négyen indulnak a polgármesteri posztért: Káli Sándor (MSZP) jelenlegi polgármester, Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP, Hircsu Ákos, a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület jelöltje és Szegedi Márton.