Igazi rangadót rendeztek pénteken este a miskolci Jégcsarnokban, hiszen a Ferencvárost látták vendégül a Macik. A meccs hatalmas izgalmakat, nagy fordulatokat és sok gólt hozott. A Jegesmedvék végül kicsikarták a győzelmet, értékes két pontot szerezve ezzel.

Az első harmad kezdete furcsa játékot hozott. Az első 10 percben ugyanis a Ferencvárosnak minden lehetősége meg volt, hogy előnyt szerezzen, hiszen ekkor a játékvezető 8 percnyi büntetéssel sújtotta a Macikat. A házigazdák azonban remek védekezést mutattak be, így a Fradi nem tudott előnyt kovácsolni a „sors” segítségéből. A Macik kis híján így is előnyt szereztek emberhátrányban, ám Dubek lövése centiméterekkel eltévesztette a kaput. A harmadik második felében a Miskolc megpróbálta ráerőltetni akaratát a vendégekre, de Sijka lövése alig ment mellé, Korpos löketét pedig védte Lindström . Egy perccel a vége előtt hangrobbanás rázta meg a Jégcsarnokot, hiszen Láda Balázs közelről lőtt a kapuba egy a kapusról kipattanó korongot(1-0). Húsz másodperccel később jött az egyenlítés: egy védelmi hibát Jánosi használt ki (1-1), majd egy fél perccel később ugyanő helyezkedett a hosszú saroknál, és a hozzá passzolt korongot könnyedén vágta a hálóba (1-2).

Lindström hatalmas hibája

Alaposan belekezdtek a Macik a második harmad elején. A 3. percben például másodpercek alatt 3 lövés is ment Lindström kapujára, de vagy elakadt a pakk a védőkben, vagy a vendégportás hárított. A hazaiak beszorították a Fradit, lőttek szinte minden pozícióból, de csak nem sikerült kiegyenlíteni. A 7. percben azonban Lindström „sietett” a Macik segítségére: felé csúszó korongra rá akart tenyerelni, de mellényúlt. A pakk tovább csúszott, Saluga ébredt a leggyorsabban, és a megszerzett korongot – a kaput megkerülve – lőtte az üresen maradt hálóba (2-2). A 9. percben Waddell nagy lövése találta fejbe Lindströmöt, két perccel később Kiss Gábor ugrott ki egy hosszú passzal, de Duschekbe lőtt. Továbbra is egykapuztak a Jegesmedvék, de nem tudták megszerezni a vezetést, ebben a harmadban a Fradi alig jutott el Duschek kapujáig.

„Flúgos futam” hat góllal

A harmadik harmad az igazi hoki ínyencek is kielégíthette, hiszen hihetetlen fordulatok követték egymást. A 23. másodpercben Egri lőtt hatalmas gólt a jobb felső sarokba a kék vonalról (3-2). Két perc múlva emberelőnyben támadtak a Macik, ám eladták a korongot, amit Peterdi köszönt szépen, és szólója után mattolta Duscheket (3-3). A 10. percben kettős előnyben Bonar húzogatta a korongot a Fradi harmad közepén, és ha már nem támadták, hihetetlen nagy gólt lőtt, a korong alig fért be a bal felső sarokba (4-3). Alig egy perccel később Saluga amolyan Csikar-szögből a kapuvasat találta telibe. Hamar jött is a „büntetés”: Jánosi egy szintén a kapuvasról kiperdülő korongot emelt a hálóba (4-4). A „flúgos futamnak” azonban még nem volt vége. A 15. percben Rafaj lódult meg a jobb szélen, megkerülte a kaput, a védők nem tudták szerelni, a középre adására menetrend szerint érkezett Saluga és löketét Lindström nem tudta hárítani (5-4). A Fradi a végén lehozta kapusát, ami 54 másodperccel a meccs vége előtt meg is hozta az eredményt. Ekkor Eade lőtt nagy gólt a kék vonal közeléből (5-5).
Következhetett a hosszabbítás, a hirtelen halál. Ekkor felváltva forogtak veszélyben a kapuk, és amikor már vészesen közeledett a rájátszás vége, Waddell elemi erővel bombázott Lindström kapujába (6-5).
A Jegesmedvék a mérkőzés egésze alatt jobban játszottak ellenfelüknél, igaz ugyanakkor, hogy néhány góllal megajándékozták a Fradit. Ezen az estén azonban nem lehetett legyűrni a Macikat, akik óriási szívvel kiharcolták a nagyon értékes győzelmet.

Jegyzőkönyv
Miskolci Jegesmedvék JSE – Ferencváros-Orangeways
6-5 hosszabbítás után (1-2, 1-0, 3-3, 1-0)
Miskolci Jégcsarnok, 800 néző
V: Varjú, Juhász, Soós
Kiállítás: 10 perc, illetve 18 perc
G: Saluga (2), Láda B., Egri, Bonar, Waddell ill., Jánosi (3), Peterdi, Eade.

MJJSE: MJJSE: Duschek – Saluga, Láda B., Láda P., Egri, Waddell, Bartzen, Sijka, Bonar, Dubek, Korpos, Orosz, Kiss, Rafaj, Dányi, Kállai, Gőz, Szilágyi, Budai, Miskolczi, Ritó, Gyenes (k). Edző: Bob Dever.

Ferencváros-Orangeways: Lindström – Borsos, Székely Mádai, Nagy, Jánosi, Holló, Horváth, Borbás, Gavrylyuk, Dancsfalvi, Hüffner, Bontovics, Eade, Kiss, Mamic, Peterdi, Majoross, Galló, Feil, Budai (k) . Edző: Hakan Nygren.

Bob Dever: – Elégedett vagyok a két ponttal, hiszen győztünk, és nagy örömöt szereztünk fantasztikus szurkolóinknak. Egy nagyon jó, és veszélyes csapatot győztünk le. A nézőknek szerintem nagyon élvezetes meccs lehetett. Nagyon örülök, hogy ilyen sokan eljöttek, ez feldobta a csapatot. Remélem szurkolóink vasárnap is ilyen nagy számban jönnek bennünket bíztatni.

Hakan Nygren: – Mindkét csapat sokat hibát vétett, sajnos mi többet. Ilyen hoki, a csapat minden tőle telhetőt megtett, de ez ma ennyire volt elég.

H.Sz.