Elfogták csütörtök este Tasnádi Pétert. A távirati iroda értesülését a rendőrség péntek reggel annyiban megerősítette, hogy T. Pétert őrizetbe vették.

Tasnádi Péter budai lakásában házkutatást tartottak, és zsarolás, valamint önbíráskodás gyanúja miatt vették őrizetbe.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén későbbre ígértek részletes tájékoztatást az ügyről.

Tasnádi Pétert az elmúlt években több bűncselekménnyel gyanúsították, illetve vádolták meg. 2009-ben összesen tizenhét bűncselekmény elkövetéséért első fokon hat évre ítélte a bíróság. Addigra azonban a vállalkozó már majdnem három és fél évet előzetes letartóztatásban le is ült a büntetésből.

Tasnádit először egyébként az úgynevezett maffiaperben még olyan vádakkal illették, hogy a keresztapa a magyar alvilágban. Később négy, ellene született vádiratot egyesítettek, egyebek mellett azzal vádolták, hogy féltékenységből meg akarta öletni a feleségét.

Tasnádi 2009-ben egy másik ügybe is belekeveredett, egy ingatlanárverésen összekülönbözött az ott megjelenő tiltakozókkal és egy napilap fotósával. Emiatt azonban végül nem vonták felelősségre.