Szemléletváltást a sportban és az ifjúságpolitikában címmel tartott sajtótájékoztatót Hubay György a SZEME 14. választókerületének képviselőjelöltje a József utcai sportpálya bejárata előtt. A politikus szerint az iskolai testnevelés képezi az alapját a diáksportnak, az utánpótlás-nevelésnek és a profi sportnak is, mindamellett, hogy ki kell emelni az egészséges életmódra nevelés során betöltött rendkívül fontos szerepét. A Diáksport Szövetség fenntartását és további fejlesztését szükségesnek látja a SZEME, azonban a Miskolci Sportiskolának megalakulásától, napjainkig nem sikerült beváltania a hozzáfűzött reményeket, holott évi 120 millió Ft támogatást kap a várostól.-tette hozzá Hubay György.

Az egyesület képviselőjelöltje szerint gyakorlatilag nem létezik helyi kötődésű utánpótlás a kluboknál. Egyik oka volt ez a DKSK megszűnésének több, mint 37 év után, ugyanis óriási összegekért kellett idegenlégiósokat foglalkoztatni, mert nem volt megfelelő számú jó képességű helyi játékos. Szükséges tehát olyan szerződéseket kötni a gyermek, vagy fiatalkorú sportolók szüleivel, melyek tartalmazzák, hogy felnőtt korban a város által fizetett képzést követően a város sportegyesületeiben folytatják pályafutásukat. Hircsu Ákos, aSZEME polgármesterjelöltje szerint a város több százmillió forinttal támogatta az elmúlt években a diósgyőri focit is, de a centenáriumi év sajnálatos produktuma ismert: sikerült sok pénzből összehozni a kiesést az NB I-ből. Ezért a SZEME felülvizsgálja majd a DVTK gazdálkodását is-tette hozzá Hircsu Ákos.