A Magyar Posta feláras bélyegek forgalomba hozatalával hosszú évek ótatámogat nemes célokat. A „Segítsünk! Magyarország az árvízkárosultakért”feláras bélyeg megvásárlásából nyár óta befolyt 16 millió forint most aKatolikus Karitász közreműködésével Felsőzsolca és Hollóháza rászorultjaihoz jut el.

A „Segítsünk! Magyarország az árvízkárosultakért” feláras bélyeget
1997-ben
bocsátotta forgalomba a Magyar Posta annak érdekében, hogy a jó szándékú
emberek felajánlásait ily módon továbbítsa a bajbajutottaknak. Az ország
valamennyi postáján megtalálható bélyeg értékesítéséből befolyt 16 millió
forint most az észak-magyarországi károk helyreállításában segít.

A Katolikus Karitász segélyszervezet jelentős részt vállalt az
újjáépítésben, Borsod megyében jelenleg öt településen segítik a
helyreállítás munkálatait. A Magyar Posta bélyegértékesítésből
összegyűjtött
felajánlását a Katolikus Karitász konkrét célokra használja: Felsőzsolcán
62
ház felújítására, a fűtőeszközök és más ingóságok pótlására; valamint a
megsüllyedt hollóházai óvodaépület rekonstrukciójára.

A „Segítsünk! Magyarország az árvízkárosultakért” feláras bélyeg
forgalomba
hozatala óta közel 72 millió forintot utalt át különböző
segélyszervezeteknek a Magyar Posta.

A 2010. szeptember 30-án született támogatási megállapodást Schmidt Pál, a
Magyar Posta vezérigazgatója valamint Spányi Antal megyéspüspök, a
Katolikus
Karitász elnöke írták alá.

Háttér:

Az 1997-ben megjelent „Segítsünk! Magyarország az árvízkárosultakért”
feláras bélyeg értékesítéséből befolyó felárbevételt (bélyegenként 100
forintot) a Magyar Posta elkülönített számlán gyűjti. Az elmúlt három év
során nem volt szükség támogatás átutalására, így 2010 májusában már közel
14 millió forint felárbevétel állt rendelkezésre, melyből júniusban 10
millió forinttal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat által végzett
gyors kármentesítést támogatta.

2010. május végén a Posta kampányt indított és postahelyi plakátok
valamint
a felvevőablakokban dolgozó kollégák hívták fel az ügyfelek figyelmét a
segítségnyújtás fontosságára. Az akciónak és az emberek segítőkészségének
köszönhetően minden eddiginél magasabb, újabb 12,5 millió felárbevétel
került az elkülönített számlára. A felárbevétel a bélyegvásárlók segíteni
akarását jelképezi, akik a viharkárokat látva a felár megfizetésével
kívántak segítséget nyújtani. A Magyar Posta a segítség továbbításához
olyan
segélyszervezetet keresett, amely a nyár eleji esőzésekben, áradásokban
kárt
szenvedettek közül a leginkább rászorulókhoz személyesen juttatja el a
támogatást.

Korábbi támogatottak:

1997: A cseh és lengyel árvízkárosultak megsegítése

1998: A nagy kárpátaljai és Észak-kelet magyarországi árvizek után az
1998. októbertől 2004-ig a felárbevételt a kormány árvízkárosultak
megsegítésére létrehozott számlára utaltuk.

2005: A január-februári felárbevételt a Magyar Posta a Vöröskereszt
délkelet-ázsiai szökőár túlélőit támogató számlájára utalta át.. A március
havi értékesítés felárösszegét a Posta a mátrakeresztesi felhőszakadás
károsultjainak megsegítésére ajánlotta fel.

2006: A Vöröskeresztnek ajánlottuk fel a támogatást.

2010: Júniusban a BAZ Megyei Önkormányzatnak, szeptemberben pedig a
Katolikus Karitásznak.

„Segítsünk! Magyarország az árvízkárosultakért” feláras bélyeg:

A Katolikus Karitász az első perctől nagy erőkkel van jelen a katasztrófa
sújtotta helyszíneken, ahol több mint 4700 családot kellett kitelepíteni,
és
több száz család otthona vált lakhatatlanná. A karitász munkatársai és
önkéntesei azóta is megfeszített erőkkel dolgoznak az újjáépítésen,
jelenleg
375 családi ház felújítási munkálatait segítik. Szendrőládon 58 (ezek már
teljesen elkészültek), Felsődobszán 19, Ónodon 38, Sajóládon 18,
Sajóecsegen
12, Gelejen 9, Nagykinizsen 43, Sajópüspökin 14, Felsőzsolcán 62 ház
felújításán dolgoznak munkatársaik.

Az iskolakezdés közeledtével 800 darab, füzetekkel megrakott iskolatáskát
és
élelmiszercsomagokat oszt szét a szervezet az első és másodikos
gyermekeknek. Azon családok között, akiknek a veteményesét is tönkretette
az
áradás, 500 zsák étkezési burgonyát oszt szét a karitász az ősz folyamán.
Az
áradások mellett a nyári viharok is komoly károkat okoztak. Ezek
helyreállításán is dolgozik a Katolikus Karitász, például Őriszentpéteren,
Bánrévén, Arnóton, Tiszalúcon, Hollóházán valamint Köröm községben. A
lakóházakhoz eddig több tízezer cserepet szállított ki a szervezet.

Az egyházmegyei karitászszervezetek továbbra is gyűjtenek adományokat. A
Katolikus Karitász és a Belügyminisztérium közötti megállapodás
következtében pedig a korábbinál összehangoltabb lett az állam és a
szeretetszolgálatok munkája.

A Katolikus Karitász és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a
többszázmillió értékű természetbeni adományokon túl összesen 12 millió
forint gyorssegélyt, majd további 255 millió forintot ajánlott fel. A
segélyszervezet a helyreállítás-újjáépítés időszakában is folyamatosan
együttműködik a Belügyminisztériummal. A rászorultság figyelembe vételével
és folyamatos, közvetlen jelenléttel működik közre az újjáépítés
feladataiban, a rászorulók házainak felújításában, ingóságaik pótlásában.