Nem indul eljárás a Szegedi testvérpár ügyében: a Központi Nyomozó Főügyészség úgy tájékoztatta a Heti Választ, bűncselekmény hiányában elutasították a korábbi, közösség elleni izgatás vádjával tett feljelentést.

Szegedi Márton, a Jobbik miskolci polgármesterjelöltje augusztus végén egy helyi kampányrendezvényen állt elő a zsidókat és cigányokat felháborító ötletével, mely szerint kitiltaná a cigánybűnözőket a város területéről, és 21. századi nyugat-európai mintára táborokba zárná őket, továbbá javasolná akár állampolgárságuk megvonását is.
Szegedi Csanád, a párt EP-képviselője, aki egyébként a jelölt testvére, ezen később egy sajtótájékoztatón annyit finomított, hogy közrendvédelmi telepekre zárná a közrendet veszélyeztető egyéneket, visszatérésükről pedig egy önkormányzat által létrehozott testület döntene annak fényében, részt vesznek-e közmunkákban, és járatják-e iskolába gyerekeiket.
Egyes sajtóértesülések szerint Dr. Dániel Péter ügyvéd tett feljelentést az elhangzottak miatt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a feljelentés-kiegészítést a Központi Nyomozó Főügyészségnek adta át. Az ügyészség egyelőre nem adhatott tájékoztatást az elutasító határozat indoklásáról.
A Büntető Törvénykönyv 269-es szakasza szerint a közösség elleni izgatás akkor bizonyul bűncselekménynek, ha másokat aktív, kifejezetten erőszakos cselekvésre szólít fel, mely közvetlen fenyegetést és veszélyt jelent. Ha közösség elleni izgatás miatt nyomozás indult volna, és bűnösnek találják a feljelentetteket, akkor Szegedi Márton és Szegedi Csanád akár 3 évig terjedő börtönbüntetést is kaphatott volna.
(Heti Válasz nyomán)