Ritka példányt fogtak a rendőrök Miskolcon, egy papíron zöld, de mégis kék színű Jaguárt a különleges autót ráadásul a gyanú szerint két járműből rakták össze.

Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője azt mondta: a napokban közúti ellenőrzést tartottak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei Miskolcon.

A Győri kapuban egy Jaguár típusú személygépkocsi ellenőrzése során a rendőröknek egyebek mellett feltűnt, hogy a papírokon zöld autó valójában kékszínű. Az okmányok pedig amellett, hogy fénymásoltak, még hiányosak is voltak – tette hozzá.

Felmerült annak a gyanúja is, hogy a járművet esetlegesen két autóból rakták össze. A gyanús autón gyakorlatilag egyetlen ellenőrző szám sem stimmelt, illetve nem lehetett azokat leolvasni.

A miskolci rendőrkapitányság bűnügyi osztálya szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit – jegyezte meg Dobi Tamás.