Sajószentpéteren az eddigi városvezetés olyan sok eredményt nem tud felmutatni , a település többet érdemel – jelentette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Borsod megyei városban tartott sajtótájékoztatón hétfőn.

Balog Zoltán úgy fogalmazott: a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő emberek felemelkedéséhez elsősorban munkahelyteremtésre van szükség.

Utalt arra, hogy néhány héttel ezelőtt a programalkotó munkájukat is egy fokozottan hátrányos helyzetű településen, Rakacaszenden kezdték meg, ugyanis, mint mondta „oda kell menni, ahol a problémák vannak”. Szólt azokról a helyi szereplőkről, akikkel nagyon fontos az együttműködés, így például a rendőrség helyi vezetőiről, hiszen a közbiztonság megerősítése része a térség felzárkózásának.

Mindazoknak, akik tisztességesen szeretnének boldogulni, meg kell teremteni a megfelelő feltételeket – tette hozzá.

Kiemelte a közmunkaprogramok és az oktatás jelentőségét. Mint mondta, nemcsak közmunkaprogramokat terveznek, hanem olyan új munkalehetőségek megteremtését, amelyek a nagy állami vállalatok programjaiba illeszkedhetnek. Példaként említette a Magyar Államvasutakat (Máv), a vízügyi igazgatóságokat és az erdőgazdaságokat.

A képzésre is ajánlatokat dolgoznak ki, amelyek nagyobb esélyt jelenthetnek az érintettek későbbi elhelyezkedéséhez. A kis- és középvállalatok pedig – amelyek vállalják, hogy hátrányos helyzetűeket foglalkoztatnak – kedvezményeket kaphatnak – részletezte. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a képzés nemcsak a gyermekekre vonatkozik, hanem mindazokra, akiknek szüksége van a továbbtanulásra.

Mint mondta, felül kell vizsgálni a korábban a romák foglalkoztatására meghirdetett programokat, hogy valóban romák dolgoztak-e ilyen címen. Épp ezért szükséges azon hálózat kidolgozása, ahol valóban szakemberekkel, elsősorban roma vállalkozókkal együttműködve lehet megoldani a feladatot, hogy valóban a romákhoz jusson el a segítség.

Az államtitkár beszélt a családi pótlék rendszeréről is, amelyben csak az juthat a támogatáshoz, aki rendszeresen járatja gyermekét az iskolába. Hozzátette: a rendszer finomítása jelenleg zajlik, hogy megtalálják azt a legjobb megoldást, ahol nem elsősorban büntetni kell, hanem elérni, hogy a gyerekek eljussanak az iskolába.

Annak a véleményének adott hangot, hogy a mélyszegénységet nem lehet egyszerűen az önkormányzatok „nyakába varrni”, az előző kormány mutogatott a polgármesterre, az iskolaigazgatóra, ez pedig így nem megy, együttműködésre van szükség – fűzte hozzá a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Barta József, a Fidesz sajószentpéteri polgármesterjelöltje elmondta: a mintegy 12 és félezer lakosú város lélekszámából mintegy két és félezren, azaz csaknem húsz százalékuk nehéz helyzetben él, ezért nagyon várják azokat a programokat, amelyek lehetőséget teremthetnek a településen.

Beszámolt arról, hogy három pillérre helyezte programját. A kormány intézkedéseihez kapcsolódva a városvezetés tevékenységére, amely által bevonhatók a helyiek a munkába, ezáltal segítve önmaguk felemelkedését.

A feladat nagy, ebben számítanak az egyházak támogatására, közreműködésére, ugyanis szerepük jelentős segítséget adhat – mondta a polgármesterjelölt.