Fantasztikus sztorit küldött Z., aki most ért haza a Vörös-tengeri nyaralásból. Visszafelé azért késett 2,5 órát a Malév gépe, mert a hurghadai reptéren anyagi vita tört ki. Kint a betonon . Kiderül a történetből, hogy a Malév-járatok kapitányai készpénzből hajtogatott gurrigával várják a reptér embereit, hogy kifizessék a 2700 dolláros díjat, csakhogy a helyiek most váratlanul négyezret követeltek. Légi kupeckodás alant.

A MALÉV 1221-es járatával helyi idő szerint vasárnap 12.05-kor indultunk volna Egyiptomból Budapestre, de a gépben ülve két és fél órát vártunk a hurghadai repülőtéren.

Telt ház, kb. 180 utas volt a gépen, az ajtózárás előtt feljött a fedélzetre az EgyptAir két láthatósági mellényes alkalmazottja, nem engedték a felszállást. A repülő indulásra készen állt, műszaki hibája nem volt. Az utasok nem szállhattak le, a stewardessek minden kérdésre annyit mondtak, adminisztrációs problémák miatt nem indulunk, nem lehet tudni, mikor szállunk fel. A magyar személyzet segíteni próbált, egy óra várakozás után üdítőt vittek körbe.
12.05 helyett 14.30-kor szálltunk fel, akkor még csak annyit lehetett tudni, az egyiptomiak a szokásosnál ezer dollárral több kiszolgálási díjat kértek, hitelkártyát nem fogadtak el, a gép kapitánya pedig nem volt hajlandó aláírni a csak arab nyelvű dokumentumot.

Repülés közben a pilótától kaptunk bővebb tájékoztatást: a repülőtérhasználat gépenként 2700 dollár, a járat ennyibe kerül, ez az összeg készpénzben a kapitánynál van. Az arabok most négyezret kértek. Órák alatt sikerült lealkudni 3060-ra, a kapitány váltott a reptéren, kipótolta és kifizette a pénzt. Bónusz: 18 dollárra megbüntették a gépet, mert sokáig foglalta a helyet a reptéren.

A nyaralás egyébként jó volt, a Vörös-tenger 29 fokos.