Az EDDSZ (Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete) fórumot szervezett a miskolci városi kórházba, amelyet jelenleg MISEK-nek hívnak. A fórumon dr. Kriza Ákos, a Fidesz-KDNP, és Hircsu Ákos, a SZEME polgármesterjelöltje vett részt, Káli Sándort (igazoltan távol)  dr. Mokrai Mihály alpolgármester képviselte, Szegedi Márton, a Jobbik polgármesterjelöltje pedig nem jelent meg a dolgozók előtt, pedig akkor már szabadlábon volt, miután kiengedték  a rendőrségi fogdából  .

dr. Kriza Ákos nyitotta a fórumot, aki beszéde után közölte, várja a kérdéseket.  Az eredeti megállapodás szerint a másik két résztvevőnek is beszélnie kellett volna, amire a moderátor is felhívta Kriza figyelmét, aki viszont a résztvevőkhöz fordult, mondván, hogy ő nem vitázni, hanem beszélgetni jött, egyébként pedig halaszthatatlan programja van. Közben válaszolt két fontos kérdésre. Nevezetesen, ha ő lesz a polgármester, nem vonják össze a megyei és a városi kórházat, továbbá megszűnik a MISEK, a Semmelweis újra állami kórház lesz, az ott dolgozók pedig állami álkalmazottak.

  Ezután dr. Mokrai Mihály alpolgármester felszólította dr. Kriza Ákost, hogy tartsa be a szabályokat, vagy távozzon, Kriza ez utóbbit megfogadta.