Lágyékon rúgta kilencéves diákját egy árpádhalmi tanítónő, aki független polgármesterjelöltként   indul a helyhatósági választáson. Az eset még szeptember 9-én történt, de a gyermek édesanyja csak most számolt be róla a Délvilág című Csongrád megyei lapnak.

„Eleven, olykor rossz gyerek a fiam. Két hete, csütörtökön a tanítónő fiával összetűzésbe keveredett az iskolában. A pedagógus (…) berángatta a mosdóba Krisztiánt, lefogta a kezét, majd lágyékon rúgta” – mesélte Farkas Sándorné, aki csak két nappal később, fürdetés közben vette észre rajta a lila foltot, a fiú nem mondta el, mi történt.

Vasárnap elmentek Szentesre látleletért, majd a rendőrségen kértek segítséget, de ott – állítása szerint – azt mondták, hogy ne tegyen feljelentést, mert akkor hosszú tortúra vár a kisfiúra.

A tanítónő elismerte, hogy megfenyítette a gyereket, ezért írásbeli megrovást kapott.

Kozmáné Gyovai Katalin nem akart nyilatkozni, de annyit elmondott, nem lép vissza a polgármesterjelöltségtől.