A kedden diadalmasan megvívott mérkőzés után a sorsolás szeszélye pénteken ismét a Csíkszereda csapatát sodorta a Macik útjába. Az előzmények után várható volt, hogy egy igen kemény összecsapás vár a miskolci hokisokra, és ez így is történt. Végül sikerült elhozni egy nagyon értékes pontot a listavezető otthonából.

Az első harmadban viszonylag sportszerű keretek között folyt a játék, hiszen a bírók mindössze egy-egy 2 perces büntetést osztottak ki a küzdő feleknek. A csapatok nem jeleskedtek a helyzetkihasználásban, mivel csak egy gól született: Flinta szerezte meg a vezetést a hazaiaknak (1-0).
A második harmadban sajnos már elszabadultak az indulatok, alig fél perccel a kezdés után. Sajnos úgy tűnik a csíkiek „védjegyévé” válik a térdhasználat, hiszen az óriási hullámokat keltő keddi Hurtaj-akció után ezúttal Kósa vetette be ezt az alattomos és rendkívül veszélyes (lásd Derton sérülése) eszközt, ezúttal Bartzen-nel szemben. A brutális belépő után Waddell kérte számon ezt, dulakodás alakult ki, amelynek végén a kanadai játékosunk ugyanazt a büntetést, végleges fegyelmi büntetést kapott, mint Kósa!! Ezt követően a harmad derekán gyors gólváltásnak lehettek tanúi a nézők. Előbb Moldován növelte a hazaiak előnyét (2-0), ám villámgyorsan jött a válasz, hiszen bő fél perc múlva Rafaj szépített (2-1).

Ismét Rafaj

A harmadik harmadban elhúztak a miskolciak, igaz sajnos csak a kiállítások terén. A Macikat valami egészen hihetetlen mennyiségű kiállítással sújtották a bírók, hiszen sorozatban ülhettek ki a büntetőpadra. Négy perccel a vége előtt aztán talpra ugrott a teljes vendég kispad, hiszen Rafaj remek egyéni megoldás után egyenlített. A csíkszeredai edző azonnal időt kért, hogy elmagyarázza játékosainak, hogyan is kellene megnyerni a meccset. Két perccel később ugyanezt tette Bob Dever, aki viszont arról beszélt, miként húzzák ki a hátralévő kevesebb, mint másfél percet. Ez sikerült is a Maciknak. A hosszabbításban gyorsan emberelőnyhöz jutottak a hazaiak, amit ki is használtak Hruby révén (3-2), és ezzel végül megnyerték a mérkőzést.
A Jegesmedvék minden dícséretet megérdemelnek, hiszen egy remek döntetlent értek el a rendes játékidőben, és csak a hosszabbításban (emberhátrányos góllal) kaptak ki. Így a Csíkszeredával szembeni első oda-vissza körben a megszerezhető 6 pontból 4 szereztek meg. Következik vasárnap délelőtt a Brassó elleni mérkőzés.

Jegyzőkönyv
HSC Csíkszereda – Miskolci Jegesmedvék JSE
3-2 hosszabbítás után(1-0,1-1, 0-1, 1-0)
Csíkszeredai jégcsarnok
V: Gergely, Péter, Máthé
Gól: Flinta, Moldován, Hruby ill. Rafaj (2).
Kiállítás: 17 (+20 perc végleges fegyelmi Kósa) perc, illetve 25 (+ 20 perc végleges fegyelmi Weddell, +10 perc fegyelmi Bartzen)

MJJSE: Duschek – Saluga, Sijka, Láda B., Láda P., Egri, Waddell, Bartzen, Bonar, Dubek, Korpos, Orosz, Rafaj, Dányi, Urbán, Gőz, Szilágyi, Gyenes (k). Edző: Bob Dever.

HSC Csíkszereda: Kozuch – Sprencz, Molnár, Hruby, Góga, Flinta, Kósa, Becze, Mihály, Péter, Molnár, Novak, Papp, Hurtaj, Bíró, János, Virág, Sikorcin, Nagy, Bíró, Ruczuj (k). Edző: Charles Franzen.

Bob Dever: – Az első 45 percben nem játszottunk igazán jól. Nem voltunk pontosak, kicsit akadozott a játék. Az utolsó 15 perc viszont remek volt, ekkor sikerült kiegyenlítenünk. Az emberhátrányos védekezésünk igazán remek volt, hiszen a rendes játékidőben csak 1 gólt kaptunk ilyen szituációban. Azt sajnálom, hogy a hosszabbításban megint kiküldték az egyik játékosunkat, és ezt már nem tudtuk kihúzni. Nagyon kemény meccs volt, úgy érzem jól helytálltunk. Mindenesetre tanulnunk kell a hibáinkból, sokkal jobban kell kezdenünk a mérkőzéseket, mint ahogy ma tettük. Mindent összevetve nagyon értékes pontot szereztünk egy olyan csapat otthonában, ahonnan kevés együttes távozik majd sikerélménnyel.

H.Sz.