Gyurcsány Ferencet hallgatná meg ma a 2006-ban elkövetett jogsértéseket vizsgáló parlamenti bizottság – sajtóinformációk szerint a volt szocialista kormányfő nem megy el a testület ülésére. Bár az adatszolgáltatás alkotmányos kötelezettség, szankciója nincs.

Az MSZP korábban kijelentette, hogy nem vesz részt az albizottság munkájában, Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban pedig olyan sajtóértesülések láttak napvilágot, hogy nem fog megjelenni a meghallgatáson. Az ilyen ülésekre meghívó alapján hívják be azokat, akiket meg akarnak hallgatni és bár az adatszolgáltatás alkotmányos kötelezettség, szankciója nincs.

Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság 2002-2010 közötti, politikai szabadságjogokkal kapcsolatban elkövetett jogsértéseit vizsgáló albizottságát az új kormány állította fel.

Az albizottság előtt több egykori rendőri vezető megjelent már, de az ügyészség képviselőit, az MTV egykori elnökét és sértetteket is meghallgattak már egyebek mellett. A bizottság több meghívottat is kérdezett már arról, hogy a rendőrség kapott-e és ha igen, akkor milyen utasításokat a politikai vezetőktől – például Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnöktől – a 2006 őszi események kezelésével kapcsolatban. Eddig azonban ezt a gyanút senki nem erősítette meg. Bene László, aki akkor országos rendőrfőkapitány volt, utalt arra, hogy azért nem indított fegyelmi vizsgálatot Gergényi Péter akkori budapesti főkapitány ellen, mert úgy érezte, hogy korlátozták a jogkörét azzal, hogy Gyurcsány Ferenc arra kérte Gergényit, ne vonuljon nyugállományba.