Szavaz a nép Szerencsen, a szalmatüzelésű erőműről is

Koncz Ferenc (archív fotó)Véleménynyilvánító népszavazást tartanak Szerencsen október 3-án a Szerencs és Környéke Fejlődéséért Egyesület kezdeményezésére, a szavazólapon egy kérdés szerepel: „Fontosabbnak tartja-e a Szerencs hagyományaira épülő iparfejlesztést és az ehhez kapcsolódó munkahelyteremtést, mint a világörökség védőzónájába történő tartozást?”

A kezdeményezés előzménye: Szerencsen a BHD Hőerőmű Zrt. munkahelyteremtéssel járó szalmatüzelésű erőművet kíván építeni, ezt többek között a Tokaj-hegyaljai szőlészek, borászok, civil szervezetek ellenzik, mivel a világörökség részeként nyilvántartott történelmi borvidéken egy ilyen ipari létesítményt nem szabad felépíteni.
A szerencsi önkormányzat azonban azzal is érvel, hogy a városban a legutóbbi évekig cukorgyár működött, amelyet több mint száz évvel ezelőtt építettek.

  A BHD Hőerőmű Zrt. közgyűlésén Hujber Ottó, a cég elnöke felajánlotta lemondását, a szerencsi szalmatüzelésű erőmű megvalósításának bizonytalansága miatt.
A közgyűlés Hujber Ottó döntését elfogadta és az igazgatóság elnökének a korábbi műszaki igazgatót, Voltay Gézát választotta, aki levélben fordult a Koncz Ferenchez, a térség országgyűlési képviselőjéhez a Szerencsre tervezett erőművel kapcsolatban.

Voltay Géza arról tájékoztatta a képviselőt, hogy a cégnek lehetősége kínálkozik arra, hogy a meglévő engedélyek módosításával, illetve más engedélyek gyorsított ütemű megszerzésével a létesítményt egy olyan dunántúli városba helyezzék át, amely a beruházást teljes mértékben támogatja – fogalmaz az ÖS-hez eljuttatott közleményében a tokaji önkormányzat, hozzátéve azt is: ezt a megoldást preferálják a BHD Hőerőmű Zrt. befektetői is, mert úgy látják, hogy hamarabb megvalósítható az erőmű új helyszínen, mint bármiféle kompromisszummal Szerencsen.