A kormányhoz eljuttatott augusztusi adatok szerint még 183 újjáépítésre szoruló ház volt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán, ám azóta további huszonegy házról állapították meg a statikusok, hogy lakhatatlan vagy gazdaságosan nem javítható. A júniusi árvíz nyomán a bontásra ítélt házak száma így 204-re nőtt a Miskolc melletti városban.  Az önkormányzat a katasztrófavédelmi igazgatóságon szeptember 21-én ezt a módosítást jelezte a kormánynak. Harmincöt ingatlan tulajdonosa úgy döntött, hogy nem veszi igénybe az állami támogatást. Ők rendszerint azért határoztak így, mert a biztosítótól kapott kártérítés összege nagyobb annál, mint amit az állami újjáépítési programban kaptak volna.

Új házat hetvenegy károsult építene, ötvenen pedig a lakásvásárlás mellett döntöttek. Hárman nem adtak be támogatási kérelmet, egy helyen még statikai vizsgálat szükséges. Ugyancsak egy esetben a biztosítási jogviszony kivizsgálása és a tulajdonosi viszony rendezése még folyamatban van, míg további három ingatlannál a tulajdoni jogviszonyok rendezése zajlik ezekben a napokban is.

Van olyan épület is, ahol azért áll az újjáépítés folyamata, mert jogvita van a tulajdonosok között. Tizenkét olyan eset van, amikor valamilyen ok miatt – például a biztosítási pénzt már korábban megkapta és el is költötte, vagy az ingatlan lakatlan volt, a tulajdonos életvitelszerűen nem lakott benne – a károsultak nem jogosultak az állami újjáépítési támogatásra, közölte Németh Csaba, a felsőzsolcai önkormányzat szóvivője.