Mind több a tetves gyerek a miskolci iskolákban, óvodákban, a társadalom és a család együttes kötelessége, hogy a tetvesedés eltűnjön az intézményekből – hívta fel a figyelmet Hircsu Ákos, a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület (Szeme) polgármesterjelöltje csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Jelentős számban vannak olyan családok, amelyek nem törődnek gyerekeik egészségével, pedig jórészt az utánuk kapott pótlékokból, segélyekből élnek – fogalmazott a miskolci civilszervezet polgármesterjelöltje.A szegénység nem mentség arra, hogy a szülők az alapvető higiénés ellátást ne biztosítsák gyerekeiknek, a hatóságok hibája pedig az, hogy nem merik megtenni a szükséges intézkedéseket, mert a politika titkolózásra kényszeríti őket – szögezte le Hircsu Ákos.

Szemes István, a Szeme képviselőjelöltje azt mondta: úgy tudja, a miskolci iskolák nyolcvan százalékában már találtak tetves gyereket, de ezt nem merik nyilvánosságra hozni, nehogy elriasszák a szülőket az adott intézményektől.