Az MSZP-tagság egyik feltételéül a Népszava című napilap előfizetését tenné meg a jövőben a párt vezetése – mondta Szanyi Tibor, az MSZP kampányfőnöke szerdán. Szanyi Tibor azt mondta, a szocialista pártnak elege lett abból, hogy össze-vissza irkálnak mindenfélét az újságok. Az MSZP-nek az a célja, hogy legyen legalább egy, igazán hiteles, és a baloldali értékeket is figyelembe vevő médiája – közölte, hozzátéve: ennek a Népszava megfelel.