„Nem marad magára a város, és egészségügyi intézményei sem”

Nagy Kálmán KDNP-s politikus szerint a miskolci Semmelweis kórház az ország egyik legjobb és legkiválóbb orvosi karával rendelkező kórháza, amely a nővérek számát tekintve is kiemelkedő helyzetben van, így szakmailag

minden feltétel adott lenne ahhoz, hogy az egészségügyi intézmény jól működjön, mégsem ezt lehet tapasztalni.

Az országgyűlési képviselő szerdán, miskolci sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az itt dolgozó szakembereknek állandóan szembe kell nézniük a bizonytalansággal, a kiszolgáltatottsággal, a csőd közeli helyzettel.

A miskolci egészségügyi intézmény állandóan pénzügyi zavarokkal küzd, pedig – tért ki a politikus arra, hogy a szakrendelésekre több mint 43 millió forintot kapnak – ez az egyik legnagyobb összeg a kórházak sorában. Ezeket az adatokat azon összefüggésben említette, hogy jelentések szerint a térségben tavaly jelentősen megemelkedett a tbc-s megbetegedések száma, 217 új beteget regisztráltak, így 100 ezer lakosra 31 beteg jutott.

Ez, mint mondta, komoly növekedés az elmúlt évekhez viszonyítva. A tbc népbetegség, amely összefüggésben van a társadalom szociális helyzetével: elsősorban a mélyszegénységben élőket, a hajléktalanokat és a magukra maradt, egyedül élő embereket veszélyezteti – hívta fel a figyelmet.

A Semmelweis kórház vezetése a tuberkulózisos megbetegedések kapcsán arra hivatkozott, azért nem tudja az ezzel összefüggő szűrési kvótát teljesíteni, mert „nincs elég TVK-juk, azaz teljesítmény volumen korlátjuk” – fűzte hozzá. Nagy Kálmán, a Fidesz-KDNP frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője azt mondta: elég jó rálátása van az országos helyzetképre, állandó kapcsolatban van egyéb kórházakkal. A Semmelweis kórház „szenzációs csapattal” rendelkezik, viszont állandó bizonytalanságban van – fogalmazott.

Hozzátette: jelenleg három szűrőbusz áll rendelkezésükre, de csak kettőt működtetnek, ez magából a kórház speciális helyzetéből adódik, az oka a folyamatos pénzügyi probléma, de ezt a kérdést is meg fogják vizsgálni. Ha súlyos népegészségügyi gond van a háttérben a tbc-s megbetegedések terén, nem marad magára a város, és egészségügyi intézményei sem – ígérte Nagy Kálmán.

Molnár Péter, a KDNP miskolci elnöke sajnálatos ténynek nevezte, hogy Miskolc városi kórházának adóssága egyre nőtt az elmúlt időszakban, és folyamatosak a gondok. A történet pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor összevonták a Diósgyőri és a Semmelweis Kórházat. Akkor az volt az indok, hogy gazdaságossá tegyék a városi egészségügyi intézményt, ez viszont nem következett be – idézte fel az eseményeket.

Az átalakítás után létrehozták a „Misek” fantázianevű intézményt (Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ), amelyről – szerinte – a miskolciak máig nem tudják, mit jelent, jelenleg pedig már egymilliárd forint fölötti az intézmény adóssága. Nem túlzás kijelenteni: a csőd szélén áll az intézmény, s az orvosok és a nővérek erőn felüli munkájának köszönhető, hogy így is működik – fűzte hozzá.