Nehéz feladat várt a Miskolci Jegesmedvékre kedden este, hiszen a MOL Ligát veretlenül vezető Csíkszereda látogatott a Jégcsarnokba. A Macik az idénybeli legjobb játékukkal a bajnokság eddigi legnagyobb meglepetését okozva végül legyőzték az erdélyi csapatot.

Nagyon lendületes, látványos játékkal indítottak a csapatok. Kevés játékmegszakítás mellett felváltva forogtak veszélyben a kapuk, ám gól nem született. Aztán a 10. percben talpra ugrott az egész aréna, hiszen vezetést szereztek a Macik. Waddell lövésébe Saluga szúrt bele, és a korong a tehetetlen Kozuch kapus mellett vágódott a kapuba (1-0). Ezután is nagy küzdelem folyt a pályán, amelybe néha durvaság is belecsúszott. A 17. percben Hurtaj durván beleszállt térddel Dertonba, aki a jégen is maradt, ám mivel hamarosan számon akarta kérni támadóját, páros kiállítás lett a vége. A harmad végén még mindkét csapatnak voltak helyzetei, de az állás nem változott. (A Derton a második harmadban már nem is tudott visszajönni, egyelőre nem tudni a sérülése milyen ssúlyos.)

Egy gól itt, egy ott

A második harmadban is folytatódott az óriási küzdelem a jégen. Viszonylag kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt, de a nézők mégsem unatkoztak. A 13. percben kis híján emberhátrányban lőtt gólt a Csíkszereda. A Macik játszottak emberelőnyben, ám a saját harmadukban elpasszolták a korongot, a csíki csatár lőtt, ám Gyenes hatalmasat védett. Egy perc múlva büntettek a hazaiak: Bonar indult meg a palánk mellől a támadóharmadban, a védők képtelenek voltak megállítani – pedig többen is lógtak a nyakán –, és végül egy gyönyörű mozdulattal emelte a korongot a hálóba (2-0). Enyhe mezőnyfölényt alakítottak ki a Macik, a 15. percben Dubek centerezését Bartzen csak centikkel pörgette mellé. A 16. percben emberelőnyben szépített a Csíkszereda. Hurtaj szúrt bele a kapu előtt egy meglőtt korongba, és az kapuba vágódott (2-1). Az utolsó két percet kettős előnyben játszották a hazaiak, de Bartzen hatalmas lövése csak a kapuvasat rengette meg, a Macik nem tudták gólra váltani a nagy lehetőséget.

Hősiesen védekeztek

Rémálomszerűen indult a hazaiaknak a harmadik harmad. Emberelőnyben ugyanis kicsúszott a korong a vendégek harmadából, amire le is csaptak a szeredaiak, és egy gyors kontrából Hurtaj kiegyenlített (2-2). Még egy perc sem telt el, ismét vezettek a Macik: Egri a palánk mellett szánta el magát lövésre, és a pakk a hálóban kötött ki (3-2). A harmad második felében nagy erőket mozgósított a Csíkszereda, hogy elkerülje a vereséget, ám a miskolciak hihetetlen lelkesedéssel játszva minden kísérletet meghiúsítottak, igaz a szerencse sem pártolt el tőlük néhány esetben.
A mérkőzésen összességében a Jegesmedvék kitűnően, taktikusan, fegyelmezetten játszva fektették kétvállra az eddig veretlen listavezetőt. Úgy tűnik valóban a Miskolci Jegesmedvék lehetnek az idei bajnokság egyik legkellemesebb meglepetése, hiszen az első igazán nagy szenzáció már a nevükhöz fűződik a Csíkszereda legyőzésével.

Jegyzőkönyv
Miskolci Jegesmedvék JSE – HSC Csíkszereda
3-2 (1-0,1-1, 1-1)
Miskolci Jégcsarnok, 400 néző
V: Varjú, Berkesi, Soós
Gól: Saluga, Bonar, Egri ill. Hurtaj
Kiállítás: 12 perc (+10 perc fegyelmi Weddell), illetve 24 perc (+10 perc fegyelmi Papp)

MJJSE: Gyenes – Saluga, Láda B., Láda P., Egri, Waddell, Bartzen, Derton, Bonar, Dubek, Korpos, Orosz, Rafaj, Dányi, Urbán, Gőz, Szilágyi, Duschek (k). Edző: Bob Dever.

HSC Csíkszereda: Kozuch – Sprencz, Molnár, Hruby, Góga, Flinta, Kósa, Becze, Mihály, Péter, Molnár, Novak, Papp, Hurtaj, Bíró, János, Virág, Sikorcin, Nagy, Bíró, Ruczuj (k). Edző: Charles Franzen.

Bob Dever: – Az ilyen győzelmeket lehet a legjobban élvezni, amelyeket nagyon kemény munkával szerez meg egy csapat. Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk, az első és harmadik harmadban kifejezetten jól játszottunk. Annyi szerencsénk volt, amennyiért megdolgoztunk. Nagyon jól védekeztünk emberhátrányban, és Gyenes is remekül védett. Ez egy igazi csapatdiadal volt!

Charles Franzen: – Ez egy vicc. Rengeteg pénzt fektetünk a csapatba, jó játékosokat igazolunk, de ha eljövünk Magyarországra ezt kapjuk. Ezt a mérkőzést a bírók nyerték meg a Miskolcnak (Ezt többszöri rákérdezésünkre is megismételte – H.Sz.) Csalódott vagyok, mert ma nem volt esélyünk nyerni, és ez bánásmód nem először történik meg velünk itt.

(A mérkőzés után Charles Franzen először nem volt hajlandó nyilatkozni, többszöri kérésre sem. Csak azt követően mondta el a véleményét, amikor emlékeztették rá, hogy a nyilatkozat megtagadása szövetségi fegyelmivel jár.)

H.Sz.