Az olaszországi Padova városának nemzetközi kiállításán szombaton mutatják be a magyar fejlesztésű, láncnélküli kerékpárt, a Stringbike-ot.

Az esemény jelentőségét az adja, hogy a kerékpározás 150 éves történetében még nem jelent meg a piacon olyan

lánc nélküli, szimmetrikus hajtású kerékpár, amely versenyképes a hagyományos modellekkel.

A kerékpár első időkben a tervezők szerint is presztízs darab lesz, viszonylag magas árral, ám a fejlesztők az igények növekedésével lehetőséget látnak az árak csökkentésére is.

A Stringbike-nak két tükör-szimmetrikusan elhelyezett azonos kialakítású hajtóegysége van, és kerékpározás közben az erőátvitel észrevétlenül tevődik át az egyik oldalról a másikra és viszont.

A kerékpáron tizenkilenc sebesség található, és az összes ismert váltóműtől eltérően lehetséges mind a teljes terhelés alatti, mind a pedálok álló helyzete melletti váltás.

A fejlesztők ígérete szerint a hajtás alkatrészei masszívak, az időjárás, a nedvesség hatásai ellen védettek és a talajtól elegendően magasan helyezkednek el ahhoz, hogy kövek, sziklák, faágak, bokrok ne okozhassanak bennük kárt, sőt, a kerékpár működését sem a sár, sem a homok nem befolyásolja.