Ezúton tájékoztatom a hazai sajtó tisztelt képviselőit, hogy még augusztus 26-án büntető feljelentést tettem, ismeretlen tettesek ellen, közösség elleni izgatás bűntettének a megalapozott gyanúja miatt, a Jobbik miskolci polgármester jelöltje, Szegedi Márton részéről elhangzott kijelentések, illetve az e tárgyban később kiadott Jobbikos pártközlemény tartalma miatt, melyek értelmében a hazai roma társadalom bizonyos tagjainak a „táborba” zárását javasolták, illetve azt, hogy bizonyos esetekben a táborba zárt romákat fosszák is meg a magyar állampolgárságuktól.

A feljelentésem alapján a büntető eljárás, illetve a nyomozás megindult a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán. A nyomozás során a rendőrség megállapította, hogy a tárgyi büntető ügyben más Jobbikos országgyűlési képviselő, nevezetesen Szegedi Csanád érintettsége is felmerül a tárgyi cselekménnyel kapcsolatosan, mivel ő is ilyen tartalmú nyilatkozatokat tett a tárgyi pártközleményben, illetve sajtótájékoztatókon is.

Ezért a Btk. 269.§.b. pontjába ütköző és aszerint minősülő, más nemzet vagy kisebbség elleni, közösség elleni izgatás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntető eljárást áttették az eljárás lefolytatására hatáskörrel rendelkező Központi Nyomozó Főügyészséghez, a Be. 172.§. (2). bek. alapján, figyelemmel a Be. 29.§. a) pontjában foglaltakra is.

Fentiek értelmében a tárgyi büntetőügyben mostantól a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja a nyomozást, illetve ő illetékes és jogosult az Jobbik érintett országgyűlési képviselőinek vonatkozásában a mentelmi joguk felfüggesztését kezdeményezni.

Bármilyen további kérdésük esetén szívesen állok a rendelkezésükre.

Budapest, 2010. szeptember 15.

Tisztelettel: dr. Dániel Péter ügyvéd