Tölgyfából készült és feliratok díszítik Jókai Mór emlékdomborművét, amelyet szerdán adtak át Miskolcon a szimfonikus zenekar székházának falán.

Az alkotás – amely Mónus Béla fafaragó művész munkája – az egykori Malom épületére került, amely a Miskolci Szimfonikus Zenekar „otthona”.

A dombormű elkészítésének ötlete Nyírő Pál

  önkormányzati képviselőtől származott. Mivel a miskolci Jókai lakótelepnek eddig nem volt ilyenfajta jelképe, a városrész „közepén” szimbolikusan kapott helyet az írót ábrázoló dombormű.

Nyírő Pál a szerdai avatáson hangsúlyozta: az októberi helyhatósági választáson már nem indul, ezért ez „egyfajta búcsúzás is” ettől a munkától.

Káli Sándor, a város szocialista polgármestere úgy fogalmazott: Jókai a megbékélés és a munka híve volt, világsikert aratott könyvében, Az új földesúrban – néhány évvel a szabadságharc leverése után – arra biztatott, hogy a megbékélést meg kell kezdeni. „Itt, a választások előtt is arra lenne szükség, hogy ne az ellenfelet keressék egymásban a politikai élet szereplői, hanem a közös célokat” – tetet hozzá Káli Sándor.