Íme a legjobban kommunikáló magyar városok – a tiéd köztük van?

Pécsről, Veszprémről és Miskolcról jelent meg a legtöbb negatív hír a médiában egy felmérés szerint.

Debrecen, Gödöllő és Balatonfüred voltak a legjobban kommunikáló városok tavaly az Image Factory az Observer Médiafigyelő közreműködésével végzett kutatása szerint. Azt vizsgálták, hogy mely települések médiamegjelenése volt a legvonzóbb

Ez alapján pedig három kategóriában hirdettek győztest. A megyei jogú városok között második alkalommal nyert Debrecen (itt Szeged a második-, Miskolc pedig a harmadik helyen végzett) míg a nagyvárosok között Gödöllő végzett az élen.

A kutatásban a 2008. november 1. és 2009. október 31. közötti időszak sajtómegjelenéseit értékelték. A listában szereplő 141 városról több mint ötezer témához kapcsolható közel 24 ezer, a nyomtatott lapokban, az elektronikus médiában és az online sajtóban megjelent hírt értékeltek az Image Factory szakemberei.

A kisvárosok között pedig immár harmadik alkalommal Balatonfüred lett az első. „A 2009-es év kellemes meglepetését okozta” Százhalombatta, hiszen a 2008-as évhez képest huszonhárom helyet javítva szerezte meg az „ezüstérmet”. Hasonlóan nagyot lépett előre Mohács is, amely a tavalyi 17. helyről lépett a harmadik helyre.

A pontozásban ismét nagy hangsúlyt kapott a városi internetes portálok értékelése. Ebben a kategóriában az abszolút győztes 2009-es teljesítménye alapján ismét Pilisvörösvár honlapja lett.

A beruházások azonban nemcsak pozitívan érinthetik egy város imázsát – derül ki a felmérésből. A beruházások csúszása, a korrupciógyanús ügyek állandó muníciót szolgáltathatnak a helyi ellenzéknek. A veszekedő város imázsa pedig nem vonzó a nyilvánosságban. Az elszalasztott lehetőségek mintapéldája Pécs, amely az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséből nem profitált 2009-ben, hiszen a szervezés körüli anomáliák folyamatosan jelen voltak a médiában, sokat rontva a város imázsán.

A toplistában szép számmal vannak olyan városok, amelyek sokat javítottak az egy évvel korábbi helyezésükhöz képest, csak úgy, mint ahogy komoly visszaeséseket is lehetett tapasztalni a ranglétrán. A megyei jogú városok mezőnyében Szolnok lépett előre a legnagyobbat, a 16. helyről a 7-re tornászta fel magát. Dunaújváros az egyik rekord visszaeső kategóriájában, a Hankook-nak eladott telek körüli botrányok és a labdarúgó club csődje erősen közrejátszottak abban, hogy a 7-ről a 18. helyre sorolódott vissza.

a