A Youtube-ra felkerült hangfelvétel szerint Geiger Ferenc soroksári polgármester tíz százalékot kapott több önkormányzati beruházás után egy építési vállalkozótól . A polgármester tagadja, hogy bárkitől is pénzt kapott volna, szerinte lejárató kampány folyik ellene. Az állítólag a felvételen beszélő vállalkozó azt is tagadja, hogy ő lenne hallható, állítása szerint cége több mint tíz éve nem is dolgozott az önkormányzatnak.

Öt év alatt huszonötmillió forintot jutatott önkormányzati megrendelések után egy építési vállalkozó Geiger Ferenc XXIII. kerületi polgármesternek, állítja egy YouTube-ra felkerült hangfelvétel, amelyről a TV2 Tények számolt be kedd este.

A felvétel szerint minden önkormányzati megrendelés után a beruházás nettó értékének tíz százalékát követelte Soroksár vezetése, példaként említik a Táncsics Művelődési Központ felújítását.

A felvételen hallható hang – amely a videó szerint P. Mihály vállalkozóé – azt állítja, hogy Geiger a tíz százaléknak a felét tartotta meg, a maradékot pedig szétosztotta Szrimácz Ferenc alpolgármester és Napholcz József, az önkormányzat beruházási osztályának vezetője között.

A most függetlenként induló, de korábban többször is az MSZP által támogatott Geiger Ferenc a Tényeknek [2] azt mondta, hogy soha senkitől nem kapott pénzt, szerinte lejárató kampányt indítottak ellene.

Mint mondta, ismeri a felvételen beszélő vállalkozót, aki szerinte nem nyilatkozta, hanem valakinek mondta vagy mesélte az elhangzottakat, de azt nem tudja, hogy miért.

A polgármester és a vállalkozó is állítja, hogy P. Mihály cége már több mint tíz éve nem is dolgozott az önkormányzatnak, és a vállalkozó azt is tagadja, hogy ő szerepelne a felvételen. A hangfelvétel másik szereplője azonban a Tények szerint megerősítette, hogy az építési vállalkozó beszél.