Szenes Iván minden idők legtermékenyebb magyar szövegírója, és napjaink legtöbbet játszott szerzője. Kétezer dalszöveget írt, különböző korosztályok ismerik számait. A Nemcsak a húsz éveseké a világ, a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Kislány a zongoránál, a Találkozás egy régi szerelemmel, az Úgy szeretném meghálálni, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Mindenkinek van egy álma, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, mind az ő alkotásai.

Szenes Iván írta többek közt Blilicsi Tivadarnak a Jöjjön ki Óbudára, Aradszky Lászlónak az Isten véled, drága Piroskám, Kazal Lászlónak az Egy dunaparti csónakházban, Zalatnay Saroltának a Hosszú forró nyár, a Tölcsért csinálok a kezemből, a Tolnay-Páger párosnak az Orchideák vagy Kovács Katinak az Add már, uram

az esőt című számaik szövegét.

Ő volt a szövegírója és a zeneszerzője a Kovács Erzsi által sikerre vitt Hosszú az a napnak vagy Szécsi Pál Szeretni bolondulásig című számának. Több mint száz színdarabot, filmet, rádió- és tévéjátékot mutattak be verseivel, illetve az ő átdolgozásában.

2010 júliusában sugározta az MTV a Szenes Színház című műsort, ebben előadta legutolsó slágerét, amit az internet ihletett, a Klikkelj rám! című számot.
Nem esett messze a fától

Szenes Iván 1924 április 25-én született Budapesten, édesapja Szenes Andor, író, színpadi és slágerszerző, nagybátyja, Szenes Béla, újságíró. Unokanővére Szenes Hanna (Chana Senesh) izraeli nemzeti hős. A magyar zsidó lányt amásodik világháború vége felé a britek kiképezték, és tizenhat társával együtt ejtőernyővel ledobták Jugoszláviában, hogy Magyarországra beszökve próbálják megakadályozni a magyar zsidók elpusztítását. Szenest a határon elfogták, megkínozták, de ő semmit sem árult el, ezért később megölték.

Lányát, Szenes Andreát a Magyar Televízióból ismerhetjük többek közt a Hívd Andreát című műsorból, de volt az MTV alelnöke, és indult képviselőként a Független Kisgazdapárt színeiben is.
Karrier

1945-1948 között köztisztviselőként dolgozott, aztán a Világosság című lap munkatársa lett egy évre, majd a Fővárosi Népszórakoztatási Intézet és a Vidám Színpad dramaturgjaként dolgozott (forrás: Wikipedia). 1956 után az Országos Cirkuszi Vállalat varietéosztályának művészeti vezetője volt, 1961 és 1979 között Győrben a Kisfaludy Színház és a József Attila Színház, 1979-től a Vidám Színpad dramaturgja. Kaberékat is szerkesztett, és Hofi Géza szerzőtársaként dolgozott a rádiókabaréban-írja az index.hu