Batiz András újra bajba kerülhet önkormányzati bérleményével kapcsolatban. A volt kormányszóvivő Andrássy úti lakása, ahol áprilisban Daróczi Dávid öngyilkossággal

 

vetett véget életének, már 2008-ban a terézvárosi önkormányzat látószögébe került. A VI. kerület akkor majdnem összes önkormányzati bérleményének szerződését átvizsgálta, Batizt ráadásul egy volt önkormányzati képviselő fel is jelentette azzal a címszóval, hogy jogtalanul bérli a lakást. Akkor az ügy kellőképpen tisztázódott, miután Batiz több ízben kijelentette, hogy törvényes úton jutott az ingatlanhoz, és a bérleti díjat, valamint a járulékos költségeket is megfelelően fizeti.

Most azonban újra bajba kerülhet, hiszen míg ezrek várakoznak önkormányzati bérleményre, Batiz ingatlanja Daróczi Dávid halála óta üresen áll. Korábban a volt kormányszóvivő egy rokona élt a lakásban, a Napi Ász információi szerint azonban a tragédia óta senki sem kíván beköltözni az üresen álló harmadik emeleti lakásba. Ez azonban könnyen és hamarosan azt eredményezheti, hogy a terézvárosi önkormányzat visszaveszi a lakást.

„Önkormányzati lakások esetében a tulajdonos, tehát a magyar állam a bérbeadó, aki a bérlővel – jelen esetben Batiz Andrással – létesít jogviszonyt. A bérlő nem létesíthet albérletet, hacsak nem járul hozzá a bérbeadó mindehhez egy megfelelő szerződéssel. Az önkormányzat évente több ízben ellenőrzi a bérleményeket, és ha észreveszi, hogy nem lakik abban senki, akkor visszaveheti. Amennyiben ugyanis a lakás üresen áll, az nem rendeltetésszerű használatnak minősül, miközben nagyon sokan várakoznak önkormányzati lakásokra” – fejtette ki az okokat dr. Kamarás Péter ügyvéd a napilapnak.