Az LMP aktivistái 15 percre tujákkal kerítették körbe a Jobbik Blaha Lujza téri standját, tiltakozva az ellen, hogy a Jobbik miskolci szervezete igazságszolgáltatás által el nem ítélt állampolgárokat is zárt telepekre kényszerítene. Egy etnikai csoport elleni hangulatkeltés és a gettósítás a magyar és európai történelem legsötétebb éveit idézik –olvasható a párt közleményében.

Az LMP tiltakozó megmozdulásán megjelent Kaltenbach Jenő, volt kisebbségi országgyűlési biztos -aki az ökopárt fővárosi listájának 2. helyén áll-, több polgármesterjelölt, és Subicz Róbert, az LMP miskolci szervezetének képviselője. Kaltenbach Jenő elmondta, az LMP azt szeretné elérni, hogy
Magyarország és azon belül Budapest egy nyitott, pozitív képet sugárzó ország és főváros legyen. Szerinte az LMP nem olyan nyelvet és retorikát használ, amely felkorbácsolná az indulatokat, ők inkább levezetni és csillapítani akarják azokat.

„A szélsőséges párt javaslataival megmutatta igazi arcát: népszerűsége csökkenését érzékelve kétségbeesve kampányol, választóit is becsapja.” – folytatódik az LMP közleménye. A Lehet Más a Politika egyben hangsúlyozza, mélységesen elítéli a szélsőséges párt kijelentéseit, a megbélyegzést és a kirekesztést. „Nem vitatjuk, hogy a közbiztonsági helyzet súlyos Miskolc egyes részein, de a történelem számtalanszor bebizonyította, hogy az etnikai alapon megkülönböztető módszerek a megoldás helyett súlyosbítják a problémákat, és újakat generálnak.” – olvasható az LMP levelében.