Német iszlamista szélsőségeseket, köztük egy magyar származású fiatalembert tartóztatott le a török rendőrség – közölte pénteken a ZDF német közszolgálati televízió.

A hír szerint az egyik elfogott szélsőséges a magyar származású, a német hatóságok által körözött, 24 éves Thomas U., aki a Hamza al-Majari harci nevet használta.

A férfit várandós feleségével együtt fogták el az isztambuli repülőtéren. Egy másik, nem sokkal azelőtt elfogott német iszlamistával együtt jelenleg kiadatási őrizetben vannak.

A magyar származású férfi tavaly ősz óta egy tálib kiképzőtáborban tartózkodott, és feltehetően részt vett afgán és amerikai katonák elleni támadásokban is.

2010 áprilisában Hamza al-Majari néven tűnt fel az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom nevű szervezet propagandavideójában.

A férfi és felesége Iránon keresztül utazott Törökországba, és egy fapados géppel akartak továbbmenni Koppenhágába. Onnan autóval akartak visszatérni Németországba.

A pár utazásáról a német hatóságok értesítették a törököket, akik ez alapján vették őrizetbe őket Isztambulban. Azzal gyanúsítják őket, hogy hamis papírokkal utaztak.

Berlini források szerint legalább negyven német fiatal járt afganisztáni kiképzőtáborokban az elmúlt két évben. A német szövetségi bűnügyi rendőrség elnöke a műsorban felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a félkatonai kiképzőtáborokban felkészített személyek hazatérve potenciális veszélyforrást jelentenek Németországra.